Továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja, és ez önbizalmat ad az európai jövőről folyó vitában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, a visegrádi négyek külügyminisztereinek találkozója után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

A magyar diplomácia vezetője "kifejezetten jó hangulatúnak" minősítette a találkozót, és elmondta: ennek a hangulatnak megvan az oka, mégpedig az, hogy az elmúlt negyedév gazdasági növekedési számai ismételten bebizonyították, továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja.

Szijjártó Péter rámutatott: nem véletlen, hogy a közép-európai térségben a gazdaság kétszer olyan dinamikusan bővül, mint az európai átlag, és ez jogos önbizalmat ad az európai jövőről folytatott vitában.

A magyar külügyminiszter a pozsonyi tárgyalás több mozzanatát is kiemelte. Elsőként azt említette, hogy az idő bebizonyította: a közép-európai országok helyes migrációs politikát folytattak azzal, hogy saját országaik biztonságát helyezték az előtérbe.

"Helyes, hogy mi azt a politikai irányt erősítjük, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá" - szögezte le Szijjártó Péter. Hozzáfűzte: ezért is fontos az a mostani találkozón született megegyezés, amellyel konkretizálták, hogy mire fordítják a Líbia számára - a migrációs hullámok megfékezése céljából - biztosított támogatás összegét. Hozzáfűzte: a találkozón felvetette partnereinek, hogy meg kellene fontolni egy hasonló együttműködést Tunéziával is.

A magyar külügyminiszter szólt a közép-európai országok egymás melletti kiállásáról is, hangsúlyozva: Magyarország továbbra is minden európai vitában ki fog állni közép-európai barátai mellett. Kiemelte: így van ez most Lengyelország esetében is, mert igazságtalannak és helytelennek tartják az Európai Unió Tanácsának azt a tegnapi döntését, hogy újabb meghallgatást rendelt el Lengyelország vonatkozásában a hetes cikk szerinti eljárás ügyében.

"Ezt teljesen szükségtelennek tekintjük, úgy látjuk, hogy Lengyelország választ adott minden kérdésre" - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter beszélt az Európai Unió további bővítéséről is, hangsúlyozva: mind a nyugat-balkáni országok, mind a keleti partnerség országai számolhatnak azzal, hogy a közép-európai országok továbbra is bővítéspárti álláspontot fognak képviselni.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter konstruktívnak nevezte a találkozót, és az ott született konkrét megegyezések fontosságát emelte ki. Példaként említette a visegrádi négyeknek a migráció problémájának megoldásához nyújtott közös segítségét, amire a négy ország 35 millió eurót ajánlott fel.

Rámutatott: csütörtökön megegyezés született ennek az összegnek a felhasználásáról, amit a helyi határvédelmi egységek infrastruktúrájának megerősítésére - egyebek mellett négy hajó vásárlására, illetve egy tengeri koordinációs központ létrehozására - fognak fordítani.

Tomás Petrícek, a V4-elnökséget jövőre Szlovákiától átvevő Csehország külügyminisztere ugyancsak üdvözölte a találkozón született konkrét megegyezéseket, illetve közös prioritásnak nevezte a Nyugat-Balkán témáját.

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a Nyugat Balkán integrációjának fontossága tekintetében képviselt közös álláspontot emelte ki, illetve azt, hogy - mint mondta - sikerült megerősíteni a közös európai álláspontot az ukrajnai helyzet kapcsán.

(MTI)