A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szegeden.

Az EPAM Systems Kft. új szegedi irodaházának átadásán a miniszter kiemelte: egy ország sikerének kulcsa, hogy milyen gyorsan sikerül átállni az új digitális ipari korszakra. Hozzátette: az országok számára pedig létkérdés, hogy meg tudják győzni az új digitális ipari korszak legnagyobb szereplőit, náluk érdemes befektetni, fejleszteni.

Kép letöltéseFotó: KKM

Az EPAM az elmúlt négy évben szerepelt a Forbes magazin 25 leggyorsabban növekedő IT vállalatot összegyűjtő listáján, globális összevetésben az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő cég - ismertette a politikus.

Az új fejlesztőközpont megnyitása az EPAM és a kormány között 2016 augusztusában megkötött stratégiai megállapodás egyik eredménye - közölte a miniszter.

Azzal, hogy a világpiac meghatározó cégei Magyarországon fektetnek be segítenek itthon tartani a jól képzett, tehetséges, kreatív fiatalokat. Az EPAM által létrehozott munkahelyek, amellett, hogy a legmagasabb elérhető technológiai színvonalat képviselik, fizetésben is versenyképesek - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Kép letöltéseFotó: KKM

Az EPAM négy kontinens 25 országában van jelen, központja az Egyesült Államokban működik, alkalmazottainak létszáma meghaladja a 22 ezret - mondta a politikus, hozzátéve: az Egyesült Államok - Németország után - a Magyarországon második legnagyobb beruházó, az 1700 amerikai vállalat 100 ezer embernek ad munkát.

Vinkó Bence, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az EPAM tíz éve működik Magyarországon, ma több mint 1500 szoftverfejlesztőt foglalkoztat Szeged mellett Budapesten és Debrecenben.

A szoftverfejlesztő cég 2008-ban 20 alkalmazottal 200 négyzetméteren nyitott irodát Szegeden, ahol az egyetemnek köszönhetően remekül képzett informatikai szakembereket találni - közölte a szakember.

Kép letöltéseFotó: KKM

A vállalkozásnak a városban több mint 350 alkalmazottja van, nekik Szeged és a dél-alföldi régió legmodernebb irodaházába öt szinten, 6300 négyzetméteren magas színvonalú munkakörnyezetet biztosítanak az új irodaházban - tudatta az igazgató.

Az EPAM kiemelt célja magyarországi beruházásainak növelése, és az, hogy évről-évre megtöbbszörözze az innen nyújtott szolgáltatások értékét - hangsúlyozta Vinkó Bence.

(MTI)