Új híd épülhet az Ipolyon Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község között - jelentette be a magyar külgazdasági miniszter és a Szlovák Köztársaság gazdasági minisztere Ipolydamásdon szerdán.

Az ünnepélyes eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy Magyarország és Szlovákia között a kapcsolat a múltban összetetten alakult, mára azonban olyan jó az együttműködés, amelyre korábban még sosem volt példa. Örvendetesnek nevezte, hogy sok nemzetközi kérdésben is hasonló álláspontot képvisel a két ország vezetése.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

A miniszter hozzátette, hogy mindkét fél megítélése szerint mára a határok inkább a két ország összekötésére, mintsem szétválasztására szolgálnak. Ezt jelzi az új híd építése is, amelynek 2,1 milliárd forintos beruházására európai uniós keretből közösen pályáztak. Az 54 méter hosszúra tervezett híd 2020-ra készül el - tette hozzá.

Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter szintén méltatta a két ország között mára kialakult kitűnő kapcsolatot. Az új hidak építése mellett hasznosnak nevezte a két ország elektromos vezetékrendszerének összekötésére tavaly aláírt megállapodást. Kiemelte a gázvezetékek összekötését is, amelyhez Bulgária és Románia is csatlakozott. A kétoldalú együttműködéseken kívül figyelemre méltónak nevezte a V4-ek közötti kapcsolatok kedvező alakulását is.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszter a leendő új híd kapcsán kifejtette, a létesítmény hozzájárulhat a két ország közötti idegenforgalom, ezen belül a kerékpáros turizmus fellendüléséhez, de a kereskedelem és közlekedés alakulását is jótékonyan befolyásolhatja.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára  emlékeztetett, hogy valaha 47 híd kötötte össze az Ipoly partjait, az 50-es évekre azonban számuk négyre csökkent. Most a két ország kormányának pozitív hozzáállása eredményeként további új hidak épülhetnek, amelyek nem csupán a régió, hanem a V4-ek gazdasági, kulturális kapcsolataira is élénkítően hathatnak.

(MTI)