A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2018. október 16-án Szakmai Fórumot szervezett a Magyarországra akkreditált konzuli képviseletek vezetőinek.

Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szakmai Fórum célja az aktuális külpolitikai érdekek áttekintése, illetve a külpolitika új irányvonalainak megismertetése.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

A közel hetven hivatásos és tiszteletbeli konzul részvételével megtartott tanácskozást Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára nyitotta meg, majd ezt követően köszöntőt mondott Suha György miniszteri biztos. A rendezvényen előadást tartott Ligetfalvi Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dancs Ferenc helyettes államtitkár. A program margóján megtartott fogadáson a külképviseleti vezetők találkoztak a szakdiplomáciai területek irányítóival is.

A Fórum során több alkalommal elhangzott, hogy a magyar kormány érdemi partnerként tekint a hazánkban működő külföldi konzulátusokra és megbecsüli az itt dolgozó tiszteletbeli konzuli misszióvezetők munkáját.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

„Szükség van a tiszteletbeli konzulokra, kettős beágyazottságuk olyan érték, amelynek előnyét minden fejlett ország szívesen használja. Magyarország nemzeti kormánya felismerte, hogy elengedhetetlen a professzionális együttműködés, a politikai szintű kapcsolattartás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium felsővezetői szinten, sikeresen működő koordinációs intézményrendszert hozott létre. Ezt a mintát azóta számos állam külügyi igazgatása követi, a miniszteri biztosi keretrendszer kialakítása eredményes volt, jó döntésnek bizonyult” -  hangsúlyozta köszöntőjében Suha György.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

A rendezvényen elhangzott, hogy a rendszeressé váló szakmai párbeszéd tudatos döntés eredménye, hiszen míg Magyarország gyakorlatilag a világ összes országával diplomáciai kapcsolatban áll, az együttműködés kereteit több mint ötven országgal csupán tiszteletbeli konzuli intézményrendszeren keresztül tartjuk fenn.

A rendezvény célja, hogy a külföldi misszióvezetők megismerjék a Magyar Kormány külpolitikai stratégiájának összes dimenzióját.

Az eseményt borbemutató zárta, amely során Gál Helga, az első magyar női „borpohárnok” a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsadója mutatta be hazánk gasztronómia kincseit.

(KKM)