A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége okán a külügyi és külgazdasági ágazat szakmai kutatási és tudományos tevékenységet támogató ösztöndíjprogramja keretében pályázatot hirdet a külpolitika, a nemzetközi kapcsolatok és külgazdasági fókuszú tudományos tevékenység serkentése és támogatása érdekében a szakterületek közszolgálati tisztviselői, a felsőoktatás fiatal kutatói, valamint a doktoranduszok és doktorjelöltek számára.

A pályázat célkitűzése a külpolitika, a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia és a külgazdasági szakterületek tudományos tevékenységének elősegítése és támogatása, kiemelten a külügyi és külgazdasági feladatellátásában érintett közszolgálati tisztviselők, valamint e területek közigazgatási utánpótlási bázisát jelentő doktorandusz hallgatóinak, fiatal kutatóinak a külügyi és külgazdasági szakterületre vonatkozó kutatási, disszeminációs és tudományos publikációs tevékenységének aktivizálása és ösztönzése útján.

A minisztérium hivatalos honlapján közzétett pályázati felhívás az abban megjelölt tématerületeken a Visegrádi Csoport államai közötti együttműködés további lehetőségeit és eszközeit, a fejlesztés irányait bemutató, szakmai-tudományos igényességgel megírt, innovatív és újszerű megoldásokat, értékeléseket és javaslatokat tartalmazó pályaművek születését hivatott támogatni. A nyertes pályaműveket beadó pályázók munkáját a Minisztérium egyösszegű ösztöndíj biztosításával honorálja.

(KKM)