Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárnak részvételével átadták a Flame Spray Hungary Kft. (FSH) új, háromezer négyzetméteres üzemcsarnokát Szadán szombaton. Az 500 millió forintos költséggel megépült létesítménybe csúcstechnológiát képviselő új gyártósor is kerül.

A Magyarországon 2002 óta jelenlévő, elsősorban gázturbina és repülőgép hajtómű alkatrészek felületkezelésével, bevonatolásával foglalkozó társaság 2017-ig további fejlesztéseket is tervez.

Kép letöltéseFotó: KKM

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az átadáson kiemelte: a jelentős exporttevékenységet folytató cég kiváló példa a magyar kis- és középvállalkozások számára. Méltatta, hogy a Flame Spray nagy hangsúlyt fektet a kutatásra és fejlesztésre, ebben több magyar felsőoktatási intézménnyel működik együtt. Hangsúlyozta, hogy a beruházással Magyarország szorosabbra fűzi kapcsolatait Olaszországgal, amely ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere.    

Maria Assunta Accilli olasz nagykövet ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarország termékeny talaj az olasz jelenlét növeléséhez, mert megvannak az előfeltételek ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló termelő beruházások jöjjenek létre.

Kép letöltéseFotó: KKM

Ferruccio Dusci ügyvezető igazgató arról beszélt, hogy a magyar divízió a Flame Spray Group jelentős részévé vált, és az új gyártócsarnok megépülését egy 2017-ig tartó fejlesztési időszak mérföldkövének nevezte.

Lipták Anna gazdasági igazgató tájékoztatása szerint a munkavállalók létszáma fokozatosan nőtt, mára 94-re emelkedett, 2017-ig pedig 133-ra tervezik növelni a munkatársak számát. A cég árbevétele 2013-ban elérte a 13,2 millió eurót, s ugyanennyit terveznek erre az évre is. 2017-re már 20 millió euró árbevétellel kalkulálnak - ismertette.

Kép letöltéseFotó: KKM

A gazdasági vezető fontos mutatónak nevezte, hogy a társaság 2002 és 2014 között összesen 18 millió euró értékű beruházást hajtott végre. A saját tőke 2013-ban 18 millió euró volt – fűzte hozzá.

Az igazgató tájékoztatása szerint egy másik, 2013 végén indult projekt keretében mintegy 440 millió forintért gépeket vásárolnak, az összegből 176 millió forint származik pályázati forrásból.

(MTI/KKM)