2014. július 21-22. között nigériai oktatásügyi delegáció látogatott Budapestre, melyet Ezenwo Nyesom Wike oktatási miniszter-helyettes vezetett. Közlemény.
A látogatás alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériumában aláírásra került kétoldalú oktatási egyezmény lehetővé teszi, hogy a nigériai diákok igénybe vegyék az abujai nagykövetségünk 2013. október 28-29-i újranyitása során felajánlott 50 ösztöndíjas helyet a Stipendium Hungaricum program keretében.
Kép letöltése
Jelenleg több mint 800 nigériai diák tanul magyar felsőoktatási intézményekben önköltséges képzéseken, és reményeink szerint rövid időn belül betöltésre kerülnek az új ösztöndíjas helyek is.
A delegáció látogatást tett a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol Dr. Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkárral folytattak megbeszélést. Nigériával – Afrika legnagyobb gazdaságával – gyorsan fejlődnek gazdasági kapcsolataink, amelynek a közeljövőben aláírásra kerülő gazdasági együttműködési megállapodás új lendületet adhat.
Kép letöltése
Magyarország kiemelt célja a "keleti nyitás" politikáján belül az afrikai országokkal az együttműködés dinamikus fejlesztése és új területekre történő kibővítése.
(Külgazdasági és Külügyminisztérium)



