Július 4-6. között Magyarországra látogatott Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) ügyvezető igazgatója.

Látogatásának célja a magyarországi Tudományos és Technológiai Park (TTP) rendszer megismerése annak érdekében, hogy Magyarország aktívan bekapcsolódhasson a tudásgazdaság- és az innováció-alapú nemzetközi szakmai és üzleti hálózatba. Az ügyvezető igazgatót a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár fogadta egy megbeszélés keretében.

A látogatás során az ügyvezető megismerte a magyarországi meghívó szervezet, az Ipari-, Tudományos-, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesület (IPE) által elindított magyar Tudományos és Technológiai Park rendszert, valamint látogatást tett a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban és az Aluinvent Zrt. felsőzsolcai alumínium hab gyárában.

A látogatásokat követően Luis Sanz egyeztetést tartott Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkárral a Külgazdasági- és Külügyminisztériumban, valamint Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkárral a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Íjgyártó István kifejtette, hogy az innovatív vállalkozások megtelepedéséhez kiváló platformot adnak a tudományos és technológiai parkok, melyből itthon már 10 működik és a közeljövő fejlesztéseit követően további 9 létesülhet. Az államtitkár megköszönte az IASP és az IPE szakmai támogatását, mellyel hozzásegítik a Magyarországon kialakuló TTP hálózatot a koordinált, a nemzetközi befektetői és technológiai közeg elvárásainak megfelelő működéshez. A találkozón Luis Sanz méltatta a közelmúltbeli magyar erőfeszítéseket a parkok fejlesztését illetően, és hangsúlyozta az egyetemek aktív bekapcsolásának fontosságát a parkok tevékenységébe.

Az 1984-ben alapított IASP nemzetközi szervezet, mely 73 országban 366 tagot fog össze, közvetve 140.000 vállalatot képvisel. A Szövetségben a jövőben az IPE képviseli Magyarországot, feladata a nemzetközi standardok magyarországi bevezetése és a tudományos és technológiai parkok felkészítése. Az IPE által menedzselt TTP rendszerben a magyar kreatív elme hasznosulása és az ipar innovatív fejlesztése együtt valósítható meg.

(KKM)