A Déli Áramlat megépítése európai érdek, hiszen hozzájárul Közép-Európa energiabiztonságának növeléséhez azzal, hogy diverzifikálja a beszerzési útvonalakat, csökkenti a tranzitkockázatokat, és nemcsak a szállítási útvonalában lévő országokat látja majd el, hanem Nyugat-Európát is - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek.

Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy Bécsben részt vett és előadást tartott egy balkáni energetikai konferencián, amelynek fő témája a Közép- és Dél-Európa energiabiztonságának javítása és az ehhez szükséges beruházásokról való tárgyalások voltak.

Kép letöltéseFotó: Kovács MártonAz államtitkár elmondta: előadásában a Déli-Áramlatról szóló, az Európai Unió és Oroszország közötti tárgyalások felgyorsítását sürgette, mivel Magyarországnak és Közép-Európának elemi érdeke a Déli Áramlat megépítése.

Véleménye szerint ennek négy fő oka van, amelyek közül az első, hogy nincs hatékony közös európai energiapolitika. Ha lenne ilyen, akkor nem bukott volna meg a Nabucco-projekt, amely egyszerre jelentette volna a források és az útvonalak diverzifikációját -  mondta. A projekt sikertelensége miatt azonban új útvonaldiverzifikációt jelentő beruházásra van szükség - tette hozzá.

Második okként Szijjártó Péter a horvát folyékony földgáz (LNG) terminállal való késlekedést említette, illetve azt, hogy a magyar-román, valamint a magyar-horvát interkonnektorokon való kétirányú gázszállítás lehetőségének hiánya miatt belátható időn belül új forrás nem fog Közép-Európa rendelkezésére állni. Harmadik okként hivatkozott az Északi Áramlatra, amely sikeresen csökkentette a tranzitkockázatokat.

Kép letöltéseFotó: Kovács MártonLegvégül Szijjártó Péter szerint azért elemi érdeke Magyarországnak és Közép-Európának a Déli Áramlat megépítése, mivel Közép-Európa gázellátása nem függhet egy szomszédos ország politikai viszonyaitól.
Közlése szerint a konferencia után találkozott a 19 legfontosabb Magyarországon befektető osztrák cég vezetőivel, ahol beszámolt a Magyarország megújítását jelentő gazdaságpolitikai döntések sikeréről, hiszen a közelmúltban 20 éves foglalkoztatási rekord dőlt meg, jelentősen csökkent a munkanélküliség, 6 százalékkal nőtt az export és a magyar gazdaság tartós növekedési pályára állt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít az Ausztriával való gazdasági együttműködésre. Hangsúlyozta: az ország Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere, az osztrák vállalatok magyarországi befektetései meghaladták a 9 milliárd eurót.

Kép letöltéseSzijjártó Péter találkozója Christian Schönbauerrel, az osztrák gazdasági, energiaügyi és ifjúságügyi minisztérium bányászati és energiaügyi igazgatójával - Fotó: Kovács MártonSzijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést tart Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterrel is.

(MTI)