A Mitsuba autóalkatrészt gyártó japán vállalatcsoport 4,3 milliárd forint (13,5 millió euró) fejlesztéssel megduplázza salgótarjáni üzemének gyártókapacitását, amivel 150 új munkahelyet teremt; a beruházáshoz a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a beruházás bejelentésén csütörtökön Budapesten kiemelte, a Mitsuba döntése is megerősíti a kormányt abban, hogy megéri befektetőbarát környezetet létrehozni. Az egyszerűsített és versenyképes adórendszer, a rugalmas munka törvénykönyve vonzóvá teszi Magyarországot a befektetők körében - mondta.

Macumura Tomojuki, a Mitsuba magyarországi igazgatója elmondta, hogy a beruházással bővítik a meglévő salgótarjáni gyártócsarnokot, a raktárépületet, és újabb gyártósorokat állítanak munkába.

Kép letöltéseFotó: KKM

Szabó László felidézte, hogy Magyarországon az autóipar 2015-ben 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest, a magyar autóiparban 150 ezer ember dolgozik.

Japán az Európai Unión kívüli országok magyarországi befektetői rangsorában a 2. helyen szerepel, 150 japán vállalat van jelen az országban, 47 rendelkezik gyártókapacitással, a japán cégek mintegy 4 milliárd euró befektetést valósítottak meg, és több mint 25 ezer embernek adnak munkát.

Kép letöltéseFotó: KKM

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) további hat japán befektetési projektről tárgyal, ezek megvalósítása további 1200 munkahelyet jelentene - ismertette. Az államtitkár arra bátorította a japán céget, hozzanak kutatás-fejlesztést is Magyarországra, hogy minél nagyobb hozzáadott értékű termelés jöjjön létre.

Macumura Tomojuki megköszönve a magyar kormány támogatását elmondta, hogy Magyarországon 15 éve működnek, a gyártókapacitás bővítésével, munkájukkal a magyar gazdaság növekedését is elősegítik.

Kép letöltéseFotó: KKM

A KKM tájékoztatása szerint a Mitsuba-csoport 5 földrészen 44 tagvállalattal rendelkezik, első körös autóipari beszállítóként meghatározó piaci szereplő, több termékcsoportban piacvezető az autóelektronikai berendezések területén, legfontosabb partnerei között vannak a vezető autógyárak, köztük a Honda, a Nissan, a Renault, a Mitsubishi, a Suzuki, a Subaru, a Ford, a VW és a BMW.

Kép letöltéseFotó: KKM

A Mitsuba salgótarjáni gyárát zöldmezős beruházásként 2001-ben hozta létre, a vállalatcsoporton belül alapvetően az európai piacra gyárt és értékesít ablaktörlő és mosó berendezéseket, elektromos ablakemelőket, kormány szervo-motorokat, elektromos kürtöket, az export aránya meghaladja a 90 százalékot.

A Mitsuba Automotive Systems of Europe Autóalkatrész Gyártó Kft.-t 2001-ben 8 millió euró alaptőkével hozták létre salgótarjáni székhellyel, tavalyi árbevétele76,3 millió eurót tett ki, a gyárban 326-an dolgoznak.

(MTI)