Altusz Kristóf helyettes államtitkár részt vett és köszöntőt mondott a Michelin új magyarországi logisztikai központjának átadóján, Vácon. A beruházás 7 millió euróból valósul meg és 2016-ban fejeződik be. A kibővített abroncsgyár új logisztikai központja a régió több mint 14 országába szállít majd.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány célja a Magyarországra irányuló befektetések ösztönzése. Méltatta a Michelin cégcsoport hazánkban folytatott tevékenységét, és kiemelte annak jelentőségét a munkahely teremtés, a magyar alvállalkozók és beszállítók bevonása, illetve a szakmai „know-how” átadása terén.

A Michelin Csoport 1996 óra számos tevékenységet végez Magyarországon, négy telephelyen. A váci logisztikai központ szoros kapcsolatban áll a nyíregyházi személyabroncs gyárral, mely nagyteljesítményű abroncsokat gyárt csúcskategóriás, sport és szupersport járművekre és városi terepjárókra. A gyár bővítése folyamatban van, a 40 millió eurós beruházást márciusban jelentette be a vállalat. A szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron lévő Michelin telephely abroncsgyártáshoz használt nyersanyagot dolgoz fel és forgalmaz. Budapesten a Michelin közép- és dél- európai régiójának kereskedelmi irodája és a belépő kategóriájú termékek gyártását és értékesítését irányító egység működik.

(KKM)