2017. március elsején első alkalommal ünnepeljük az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) 53 tagállamának 2016-os csúcstalálkozóján közösen kijelölt ASEM-napot.

Az Európa és Ázsia közötti magas szintű párbeszéd legátfogóbb fórumaként 21 éve útjára indított ASEM folyamat tagállamai a világ GDP-jének és lakosságának is közel 60%-át képviselik. Ezzel az óriási befolyással együtt jár a globális kérdések iránti közös felelősség is. Az ASEM eddigi története bebizonyította, hogy pótolhatatlan helye van Európa és Ázsia stratégiai törekvéseinek egyeztetésében, a globális kihívásokra adandó közös válaszok kidolgozásában.

A két térség közös kihívásai a klímaváltozás, a tömeges migráció, a globális terrorizmus, amelyek csak közös felelősségvállalás alapján, közös cselekvéssel, térségeink összefogásával, gazdaságaink, társadalmaink szorosabb összeköttetéseivel küzdhetőek le.

Bízunk abban, hogy az ASEM a jövőben is az Európa és Ázsia országai közötti nyílt és eredményes párbeszéd fóruma lesz, ahol lehetőség nyílik a XXI. század új típusú biztonsági kihívásaira adandó közös válaszok kidolgozására. Hazánk az elkövetkező évtizedben is elkötelezetten fogja támogatni az ASEM együttműködés kereteiben a tagállamaink közötti, kölcsönös tiszteleten és közös érdekeken alapuló együttműködést.”

(KKM)