A Ganz Holdinggal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány, így a Richter és a Waberer's után a Ganz a harmadik magyar tulajdonú cég, amellyel a kabinet ilyen megállapodást kötött.

Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az aláírás előtt a parlamentben hangsúlyozta, hogy a Ganz Holding Zrt.-vel kötött stratégiai együttműködési megállapodás a magyar gépipari teljesítmény elismerése.

Elmondta, hogy ez a 48. stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a kormány köt. Fitos Zoltán, a Ganz Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy vélte, a kormánnyal aláírt megállapodás kiszélesíti a Ganz Holding cégcsoport piaci lehetőségeit, valamint a magyarországi gazdasági és oktatási életben betöltött szerepét, és a kormány is olyan partnert nyer vele, amely segíti a gazdaság fejlesztését.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter kifejtette, hogy 2010-ben elkezdődött Magyarország újraiparosítása, amelynek sikerét egyszerű lemérni: európai uniós összevetésben Magyarországon a harmadik legmagasabb az ipar hozzájárulása a nemzetgazdaság teljesítményéhez, a foglalkoztatottak száma rekordot döntött, amelyhez az ipar is hozzájárult a munkahelyek növelésével.

Ezenkívül tavaly Magyarország elérte a növekedési fordulatot, az idei első negyedévben pedig 3,5 százalékkal nőtt a gazdaság, a beruházások pedig 22,6 százalékkal emelkedtek az év első három hónapjában. Az államtitkár szerint ezekhez a sikerekhez nagy átalakításokra volt szükség, és a kormány stratégiai partnereket keresett annak a célnak az eléréséhez, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja. Szijjártó Péter kifejtette: a Ganz Holding fejlődését kiemelkedő, korszakos mérnöki teljesítmények, műszaki újdonságok és világszabadalmak jellemezték.

A gépipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, és jelentős szerepet tölt be a magyar ipar fejlődésében, ráadásul nagy munkaerőigényű, sok beszállítóval működő szektorokról van szó. A teljes feldolgozóipari termelés több mint 11 százalékát a gépgyártás állítja elő, tekintettel arra, hogy 2013-ban 9 milliárd euró termelési értéket realizált, sőt a teljes magyar termékexport tizede a gépgyártásból származik - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Jelenleg csaknem 4000 gépgyártással foglalkozó cég működik Magyarországon, amelyek májusban összesen több mint 93 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, 1500-zal többet mint tavaly év végén.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/mti

Az államtitkár szerint a Ganz nemcsak a gazdaság belső erősítéséhez tesz hozzá, hanem a magyar külpiaci sikerek "zászlóshajója" is , hiszen számos brit, francia, orosz céggel együttműködve hozott létre vegyesvállalatokat. A Ganz a magyar ipar jó hírnevének megjelenítőjeként számos, a keleti nyitás által megcélzott piacain ér el sikereket - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Emlékeztetett arra, hogy az Eximbank is segíti a legnagyobb magyarországi vasúti járműgyártó cégek, vagyis a Ganz mellett a Bombardier és a Stadler külpiacokon történő érvényesülését; ennek egyik példája az egyiptomi vasúti tenderen való részvétel.

A Ganz abból szempontból is erősíti a magyar nemzetgazdaságot, hogy több mint 500 embernek ad munkát, és beszállítóinak mintegy 70 százaléka is magyar. Fitos Zoltán kiemelte: a Ganz egyike azon kevés magyar gépipari cégnek, amely ma is eredményesen működik. Hozzáfűzte: a társaság idén ünnepli az alapítás 170., Ganz Ábrahám születésének pedig 200. évfordulóját. A Ganz Gépgyár Holding Magyarország egyik legnagyobb egyedi gépgyára, amelynek termékei a kötöttpályás vasúti, városi közlekedéshez, az energiatermeléshez, a vízellátáshoz, a vízgazdálkodáshoz, az urbanizációhoz és a környezetvédelemhez kötődnek.

Kifejtette, hogy a magyarországi infrastruktúra működését, fenntartását - és reményeik szerint fejlesztését is - nagymértékben meghatározzák a Ganz Holding csoport, illetve jogelődei által szállított termékek, például a paksi erőműben a hőerőművi hűtővíz rendszerek többsége, számos vízerőmű, városi vízmű, szennyvíztelep, távfűtőmű, mezőgazdasági öntözőtelep, valamint szökőkút. Fitos Zoltán ismertette, hogy a Ganz cégcsoport termékeinek 50-80 százalékát (évtől, tagcégtől függően) az exportpiacokon, erős nemzetközi versenyben értékesítik, és vezető nyugati cégek beszállítóiként is megjelennek. Ezekre a cégekre példaként említette a Caterpillart, a Liebherrt, és a Zöllnert. A cégcsoport tavaly 2012-höz képest 46 százalékkal, 13,1 milliárd forintra növelte összesített árbevételét, és idén további növekedést vár - mondta el Fitos Zoltán.

A Ganz több mint 550 saját dolgozót és 80-120 lízinges dolgozót, valamint több mint 500 beszállító céget foglalkoztat. Az elnök-vezérigazgató kitért arra is, hogy 2008-ban vegyesvállalatot hoztak létre a Roszatom leányvállalatával, az Atomenergomash-sal. Mivel a Ganz profilját az 1970-es évek végétől az atomerőművi átrakógép, kiégett fűtőelem tároló, atomerőművi hűtő, biztonsági és egyéb nem primerköri szivattyúk is jelentik, a profilkör jövője csak a vegyesvállalat létrehozásával volt biztosítható. Talán Ganz Holding az egyetlen magyar cég, amely folyamatosan szállított nemcsak a paksi atomerőműbe, hanem többek között ukrán, cseh, szlovák, bolgár atomerőművekbe. "Rendelkezünk a szükséges atomerőművi tudással, minősítésekkel. Így kovásza lehetünk a szóban forgó Paks II. hazai 40 százalékos beszállításának" - vélekedett Fitos Zoltán.

(MTI)