A kétoldalú konzultációs mechanizmus keretében a Dél-Afrikai Köztársaságba látogatott Bus Szilveszter Déli Nyitásért felelős helyettes államtitkár. A 2017. május 22-23-i megbeszélések elsődlegesen a kétoldalú stratégiai partnerségi kapcsolatok továbbfejlesztésére irányultak az afrikai kontinens egyik meghatározó súlyú és befolyású országával, amely egyben első számú külkereskedelmi partnerünk is az afrikai földrészen. Ide irányul afrikai exportunk mintegy egynegyede.

Bus Szilveszter Pretoriában kétoldalú politikai konzultációt folytatott dél-afrikai partnerével, amelynek keretében áttekintették kapcsolatrendszerünk valamennyi területét és érintették a legfontosabb regionális és nemzetközi kérdéseket is. A helyettes államtitkár a Védelmi Minisztériumban a szaktárca által kezelt területen  jelentkező együttműködési lehetőségekről tárgyalt, előmozdítva magyar cégek üzleti lehetőségeit e szektorban is. A pretoriai Iátogatás kiemelt eseménye volt, hogy Bus Szilveszter a dél-afrikai vízügyi miniszterrel aláírta a vízgazdálkodási együttműködésről szóló, kétoldalú Együttműködési Szándéknyilatkozatot (MoU). Mindemellett alkalom nyílt a Magyarországgal való együttműködés iránt érdeklődő üzletemberekkel való találkozóra is, akik tájékoztatást kaptak azon teljesítményről és lehetőségekről, amelyek kiemelik Magyarországot és a V4 csoportot az európai közegből.

Kép letöltéseFotó: KKM
A találkozók során a dél-afrikai fél fokozott érdeklődést mutatott a magyar gazdasági eredmények és az azokhoz elvezető intézkedések iránt. Ami a konkrét együttműködési területeket illeti, a magyar fejlesztésű elektromos autóbuszok közös gyártása, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, a vadgazdálkodás, az egészségipar, az infrastrukturális fejlesztések (szociális házépítés, útépítés), az információtechnológia, valamint az oktatás kerültek markánsan előtérbe a dél-afrikai kormányzati és gazdasági szereplőkkel folytatott tárgyalások során.

Bus Szilveszter helyettes államtitkár partnerei köszönetüket fejezték ki a magyar Kormány által felajánlott ösztöndíjas helyek kapcsán, aláhúzva: a magyar felajánlás hozzájárulhat a szakemberhiány enyhítéséhez, a munkanélküliség csökkentéséhez az országban. A következő akadémiai évtől a hazai felsőoktatási intézményekben 100 dél-afrikai fiatal kezdheti meg tanulmányait a Stipendium Hungaricum program keretében.

(KKM)