A cégek külpiacra lépésének ösztönzése, támogatása, a hazai beszállítói kapacitások fejlesztése érdekében indult el az „Exportra fel!” fórumsorozat, melynek első rendezvénye csütörtökön, az ország egyik legjelentősebb gazdasági és ipari központjában, Győrben került megrendezésre.

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter- helyettes nyitotta meg az eseményt, amelyen az érdeklődő vállalkozások vezetői megismerhették a külpiacra lépést segítő szervezetek működését, szolgáltatásait és információkat kaphattak exporttevékenységük elindításához, támogatásához.

A miniszter-helyettes előadásában ismertette az állami exportösztönzés eszközeit: Az utóbbi hónapokban átalakult a magyar külgazdaság- és külpolitika, amelyben fontos szerep jut az exportot és befektetéseket támogató intézményeknek, az Eximbanknak, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt-nek, és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek. A kormányzat célja, hogy helyzetbe hozva a hazai kis- és középvállalkozásokat, az egyik legexportképesebb országgá váljunk a térségben.

Az Eximbank képviseletében dr. Szabó László igazgató mutatta be az exportfinanszírozási lehetőségeket. Az Eximbank a magyar kkv-k számára a lehető legszélesebb, minden igényre kiterjedő, kedvezményes finanszírozási palettát alakított ki.

A szolgáltatások igénybevételének megkönnyítése érdekében összesen kilenc nagyvárosban nyit képviseleti irodát legkésőbb 2015 januárjáig bezárólag. A kkv-k számára nyújtott finanszírozási lehetőségek kiterjesztésében az EXIM továbbra is számít a kereskedelmi bankok hatékony együttműködésére.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

A finanszírozáson túl Királyfalvi Róbert, a Magyar Nemzeti Kereskedőház speciális exportfejlesztéséért felelős igazgatójának előadásában az MNKH szolgáltatásait, eredményeit, valamint Bödőcs Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnökhelyettesének prezentációjából a HIPA által nyújtott tevékenységeket ismerhettek meg az érdeklődők. Az előadásokat követően szakmai kerekasztal beszélgetésre került sor a külpiacra lépés gyakorlati tapasztalatairól.

Magyarországon az export GDP-hez mért aránya nagyságrendileg 90-95%-ot tesz ki. Az export meghatározó részét ugyanakkor külföldi vállalatok bonyolítják, mindössze 15-20 %-ra tehető a magyar tulajdonú, kis és közepes vállalkozások aránya. A Magyar Kormány hosszú távú célja ezért, hogy a jelenlegi 2-3000 exportképes vállalkozások száma tízezer fölé növekedjen, ezzel pedig hozzájáruljanak a foglalkoztatás növeléséhez, a gazdaság megerősítéséhez.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Ezen célok mentén valósul meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Eximbank közös szervezésében, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, valamint települési önkormányzatok együttműködésével az „Exportra fel!“ fórumsorozat.

A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a hazai kkv szektor külpiacra lépését számos tényező, többek között a külgazdasági szaktudás, üzletfejlesztési ismeretek, kapcsolatok és a finanszírozás hiánya nehezíti.

(KKM/EXIM)