A jelenlegi 70 fős, magasan kvalifikált létszámát az év végére 200-ra bővíti a humánerőforrás toborzással foglalkozó Randstad Hungary Kft. - hangzott el Paróczay Balázs, a Randstad Sourceright üzletág vezetőjének és Szabó László, a KKM miniszterhelyettesének sajtótájékoztatóján.

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntőbeszédében üdvözölte a 130 új munkahely létrehozását jelentő bővítést, amelyet a Randstad budapesti központja nyert el.

A cég tevékenysége nyomán eddig külföldön dolgozó magyar diplomások térnek vissza Magyarországra - mondta Szabó László. A Randstad magyar leányvállalata több nyelvet beszélő, többdiplomás személyeket alkalmaz. A miniszterhelyettes úgy vélte, ez is bizonyítéka annak, hogy a képzett magyar munkaerő értéket képvisel.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Az 1960-ban alapított, a holland tőzsdén jegyzett Randstad csoport a világ második legnagyobb toborzó cége. A világ 39 országában 4600 irodával van jelen, 28 ezer saját és 560 ezer kölcsönzött munkavállalónak ad munkát. A cégcsoport 2013-ban 16,6 milliárd euró árbevételt ért el.

A nemzetközi társaság 2004 óta van jelen a magyar piacon, korábbi közlés szerint a Randstad Hungary Kft. 90 embert alkalmaz.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

A cég 2013-ban nyitotta meg azt a budapesti irodáját, amely Európán kívül kiszolgálja a Közel-Keletet és Afrikát is, itt jelenleg 70-en dolgoznak.

(MTI/KKM)