2017. május 8-án Bus Szilveszter helyettes államtitkár köszöntőbeszédet mondott az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a budapesti luzofón nagykövetségek szervezésében megrendezett VII. Portugál Nyelv és Kultúra Napja megnyitóján.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a Kormány 2015-ben meghirdetett Déli Nyitás stratégiájával összhangban Magyarország elkötelezett a portugál nyelvű országokhoz fűződő kapcsolatainak erősítése mellett. Az együttműködés elmélyítése érdekében 2015-ben újra megnyitottuk a São Pauló-i magyar főkonzulátust, tavaly pedig az 1993-ban bezárt luandai nagykövetség kezdte meg újra a működését. A meglévő és az újonnan megnyitott külképviseleteink akkreditációs hálózatának felülvizsgálata révén Magyarország valamennyi luzofón államban képviseltetve lesz, ami további lendületet fog adni az ezen országokkal való együttműködésnek.

Elhangzott, hogy a kooperáció jövőbeni megalapozásának fontos építőköve az oktatás. Ennek jegyében 2013-2015 között Magyarország összesen 2300 brazil hallgató számára biztosított felsőfokú tanulmányi lehetőséget a Tudomány Határok Nélkül brazil ösztöndíjprogram segítségével. Ennek a sikereire építve is 50 hallgató magyarországi képzéséről kötött megállapodást Angolával a diákok fogadását koordináló Magyar Rektori Konferencia. Emellett, a Külgazdasági és Külügyminisztérium javaslata alapján a Brazil Szövetségi Köztársaságnak 250, az Angolai Köztársaságnak 20, míg São Tomé és Príncipének, valamint a Zöld-foki Köztársaságnak 5-5 ösztöndíjas helyet ajánlottunk fel a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében.

Kép letöltése

A Déli Nyitás sikerességének nemzetközi elismerése, illetve a portugál ajkú országok támogatásának és a tekintélyes luzofón képzési műhely, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Portugál Tanszékének is az érdeme, hogy Magyarország tavaly társmegfigyelői státuszt kapott a lisszaboni székhelyű Portugál Nyelvű Országok Közösségében (CPLP).

A társmegfigyelői státuszú CPLP-csatlakozás új távlatokat nyit Magyarországnak a portugál nyelvű államokhoz fűződő viszonyában és lehetővé teszi a kétoldalú kapcsolatok sokrétű fejlesztését a mintegy 280 milliós népességgel rendelkező, feltörekvő országcsoporttal. Ennek fontos állomása lesz a közeljövőben megrendezendő III. Magyarország – Latin-Amerika Fórum és a III. Budapest Afrika Fórum is – jelentette ki a helyettes államtitkár.

(Kül)