Az uniós országok rangsorában a dél-amerikaiexportot tekintve Magyarország a 23. helyen áll, a kormány azonban ennél jobb pozíció elérésére törekszik - mondta Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium déli nyitásért felelős helyettes államtitkára a II. Magyarország - Latin-Amerika fórumot megelőző sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

A magyar export 2,3 százaléka jut jelenleg Dél-Amerikára és Afrikára - ismertette. Megemlítette, hogy a fórumon a visegrádi országok is részt vesznek, és hangsúlyozta,  a magyar fél szándéka, hogy motorja legyen a régió és Latin-Amerika közti kereskedelmi kapcsolatoknak.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt / KKM

A helyettes államtitkár kiemelte a kormányzati kapcsolatok erősítésének jelentőségét a dél-amerikai országokkal. Megemlítette azt is, hogy a válság nem gyengítette a térséget, az egyes országok gazdasági teljesítménye 3-6 százalékkal bővül évente. Az elmúlt 10 évben 70 millió embert emeltek ki a mélyszegénységből - tette hozzá.

A Eximbank 3,7 milliárd dolláros hitelkeretet biztosít a magyar cégek Dél-Amerikába és Afrikába  irányuló exportjára  - tette hozzá a helyettes államtitkár. A magyar termékek közül jó piacra számíthatnak - egyebek mellett - az orvosi technológiák, a gyógyszerek és az információ technológiai termékek is.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt / KKM

A fórum első, kormányzati részén több külügyminiszter is részt vesz, az üzleti panelen az intelligens város és az egészséges társadalom problémáit vitatják meg a vállatok képviselői, a harmadik egység pedig az oktatási panel lesz.

Utóbbival kapcsolatban Reicher Péter, az építészeti tervező szoftvereket fejlesztő Graphisoft kereskedelmi vezetője kiemelte, hogy az egyetemeken nagy az igény a csúcstechnológia iránt, és most lép ki a munkaerőpiacra egy új, naprakész tudású generáció.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt / KKM

A Graphisoft eddig Mexikóban és Brazíliában alapított leányvállalatokat. Az előbbi ország bruttó hazai terméke (GDP) évi 1,232 milliárd, míg a másodiké 3,259 milliárd amerikai dollár, a kontinensen pedig 588 millió ember él - ismertette. A Graphisoft idén 500 millió forint bevételhez jut Latin-Amerikából, az elmúlt négy évben pedig 1,2 milliárd forint bevétele származott onnan - ismertette Reicher Péter.

(MTI)