Románia fontos stratégiai partnere Magyarországnak, a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 7,3 milliárd eurót ért el, és 2,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten a Román-Magyar Üzleti Kör Egyesület (Rocham) befektetési és kereskedelmi fórumán.

Szabó László elmondta: a külkereskedelemben a többlet Magyarország oldalán van, a magyar cégek mintegy kétszer annyit exportálnak Romániába, mint a román vállalatok Magyarországra. Úgy vélte, számos lehetőség van román cégek számára is arra, hogy növeljék magyarországi exportjukat. Szabó László a legfontosabb együttműködési területek között említette az energiaipart, a közlekedést és a turizmust. Kiemelte: Románia egyik kedvenc célországa a magyar működő tőkének, több mint félmilliárd euró értékben fektettek be magyar cégek Romániában.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

Elmondta azt is, hogy már most is szoros az együttműködés, mintegy 12 ezer vállalatot alapítottak magyarok Romániában, valamint román cégek mintegy 2500 munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon.

A legnagyobb, Romániában is jelen lévő magyar vállalatok között említette a Molt, amely jelentős, 15 százalékos piaci részesedéssel bír, az OTP Bank 125 fiókot működtet a szomszédos országban, valamint kitért arra, hogy a Richter gyógyszergyártó is több munkahelyet teremtett.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

Hangsúlyozta: nagyon fontos csökkenteni az orosz gáztól és olajtól való egyoldalú, csaknem 100 százalékos függőséget. Ebben lényeges a két ország közötti gáz interkonnektorok kapacitásának bővítése azért, hogy nagy mennyiségű gázt lehessen szállítani mindkét irányba, igénytől függően - mondta.

Szabó László beszámolt arról, hogy folyamatosan nő a Magyarországra látogató román turisták száma, Románia a 8. legnagyobb küldő ország.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

Alexandru Victor Micula, Románia magyarországi nagykövete kiemelte: tavaly látványosan fejlődtek a két ország közötti kapcsolatok. Kiemelte a júliusban átadott déli autópálya-szakaszt, amellyel létrejött az első autóálya kapcsolat a két ország között. A szakaszt december végéig mintegy 2,5 millióan vettek igénybe - ismertette.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom is történelmi csúcsra nőtt 2015-ben - tette hozzá. Román cégek mintegy 200 millió euró értéken fektettek be Magyarországon, és 7000 román kis- és középvállalat van itt jelen - ismertette, hozzátéve, hogy van még tere a növekedésnek, újabb lehetőségek kiaknázásának.

(MTI / KKM)