Letette az amerikai Becton Dickinson a gyógyszeriparban használt kutatási reagenseket előállító üzemcsarnok alapkövét a Tatabányai Ipari Parkban csütörtökön, a hatmilliárd forintos beruházást a társaság fecskendőgyára mellett valósítják meg.

James Borzi, a Becton Dickinson csoport gyártásért felelős alelnöke elmondta, a fejlesztés száznál több új munkahelyet teremt, amelyek 60 százaléka a biológia, biokémia, valamint a gyártás területén szerzett felsőfokú végzettséget igénylő állás lesz. A 10 500 négyzetméteres csarnokban 2018-ban, a teljes kapacitás elérésekor 8000 különféle reagenst gyártanak majd.

Kép letöltéseEgyre több új befektető lát lehetőséget Magyarországban Fotó: Burger Zsolt / KKM

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára  szólt arról, hogy az országban 90 ezernél több ember dolgozik amerikai vállalatoknál, 1750 amerikai cég van jelen Magyarországon, az általuk befektetett tőke 9 és 10 milliárd dollár közé tehető. Hozzátette, egyre több új befektető lát lehetőséget Magyarországban, emellett a már korábban hazánkat választott vállalatok is folyamatosan bővítenek. Ebbe a sorba illeszkedik Becton Dickinson mintegy 6 milliárd forint összértékű beruházása is. A bővítés újabb bizonyítéka annak, hogy a képzett magyar munkaerő komoly értéket képvisel a világban.

Kép letöltéseTatabányán bővíti gyárát a Becton Dickinson Fotó: Burger Zsolt /KKM

Az amerikai BD Medical-Pharmaceutical Systems üzemét 2010 áprilisában adták át a Tatabányai Ipari Parkban. A 100 millió eurós beruházással épült gyárat 2014-ben további hárommilliárd forint ráfordításával bővítették. A vállalat gyógyszergyártó, valamint biotechnológiai cégek számára exportál előretölthető fecskendőket.

A társaság által közétett beszámolók szerint a 2014 októberében végződött pénzügyi évben 11,8 milliárd forintos árbevételt ért el, ebből közel tíz milliárd forint exportból származott, túlnyomó többségében Írországból. A vállalat a pénzügyi évet 2,1 milliárd forint nyereséggel zárta, 650 főt foglalkoztatva.

Kép letöltéseAz országban 90 ezernél több ember dolgozik amerikai vállalatoknál, 1750 amerikai cég van jelen Magyarországon Fotó: Burger Zsolt / KKM

A BD gyógyászati eszközöket, műszerrendszereket és reagenseket fejlesztő, gyártó és forgalmazó globális orvostechnológiai cég. Az 1897-ben alapított vállalat székhelye Amerikában, a New Jersey állambeli Franklin Lakes-ben található, mintegy 45 ezer embert foglalkoztatnak a világ 50 országában.

(MTI / KKM)