A magyar kormány és a Bank of China közti stratégiai megállapodás teljesen új fejezetet nyit a magyar-kínai pénzügyi együttműködésben - vélekedett Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Tien Kuo-li, a Bank of China elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón.

A kínai pénzintézet elnöke beszédében méltatta a magyar kormánnyal kötött stratégiai megállapodást és elmondta: a Bank of China elkötelezetten támogatja Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődését.

Szabó László tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében egyebek mellett a bank hozzájárul az Egy övezet, egy út kezdeményezés céljaihoz illeszkedő magyarországi projektek finanszírozásához, valamint a jövőben a pénzintézet még inkább ösztönzi a Magyarországra irányuló kínai működő tőke beáramlását.

Mint mondta: Magyarország szeretne hídfőállásává válni Kínának, hogy árui, szolgáltatásai elérjék Európát, valamint fordítva, Kína szintén hídfőállásává válhat az európai áruknak, a magyar kis- és középvállalatoknak az ázsiai piacok felé.

Kifejtette: szorosabbra fűződik a kapcsolat a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA), az Eximbankkal, illetve a Bank of China is promotálja majd Kínában Magyarországot, mint európai befektetési célpontot. Az államtitkár szerint mindemellett Magyarország pénzügyi szerepe is erősödhet. Utalt arra, hogy a Bank of China 2015-ben Budapesten nyitotta meg első (renminbi) RMB-klíring központját Európán belül, de az eurózónán kívül, most pedig kínai jüanban vezetett betéti kártyát bocsát ki, ami az első jüankártya Kelet-Közép-Európában.

Tien Kuo-li hangsúlyozta: Magyarország keleti nyitás politikája abszolút illeszkedik az Egy övezet, egy út stratégiához. A két ország közötti kapcsolat példájaként említette az eseményen levetített Magyarországról készített imázsfilmet, amely szintén a Bank of China finanszírozásával jött létre, és reményei szerint egyre több turistát vonz majd az országba, hozzájárul ahhoz, hogy több magyar termék kerüljön a kínai piacra.

Tien Kuo-li 20 millió forintos támogatást adott át a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium részére, amelyből az intézmény a kínai nyelv oktatáshoz alakít ki egy nyelvi labort.     Hétfőn több más megállapodás is született: a kínai pénzintézet szerződést kötött a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) - a dokumentumot Matolcsy György MNB-elnök szignálta magyar részről -, továbbá együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsdével, az Államadósság Kezelő Központtal és az Eximbankkal is.

(MTI)