Megtartotta harmadik ülését a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság hétfőn és kedden Budapesten - tájékoztatott a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden. A testület kiemelt együttműködési területei között szerepelt az energetika, a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a kutatás-fejlesztés, az egészségügy és a turizmus.

A magyar delegációt Balogh Csaba, a KKM keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára, az izraeli delegációt Roey Fisher, az izraeli Gazdasági Minisztérium külgazdasági igazgatóságának igazgatóhelyettese, a bizottság izraeli tagozatának elnöke vezette. Az ülés jegyzőkönyvének aláírása után a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Netafim Ltd. együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a vízgazdálkodás terén.

A tárca közleményében hangsúlyozta: a szoros gazdasági kapcsolatokat az is mutatja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly a közel-keleti országok közül Izrael volt Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere. A Magyarországon megtelepedett izraeli befektetők közül a legjelentősebb a TEVA, amely 1995 óta van jelen, és több mint 2000 dolgozót foglalkoztat. Az izraeli befektetők közül a minisztérium említette a szoftverfejlesztő Magic Ltd-t, a műanyagipar területén működő Keter Plastic és Tama Plastic cégeket, valamint a GPS navigációs rendszereket fejlesztő magyar-izraeli vegyesvállalatot, az NNG Kft-t.

A közlemény szerint a gazdasági kapcsolatok erősítését szolgálja a Magyar Nemzeti Kereskedőház tel-avivi képviseletének megnyitása várhatóan 2015 első negyedévében. A tárca kiemelte azt is, hogy tavaly csaknem 160 ezer turista érkezett Izraelből Magyarországra. Izrael a start-up cégek egyik nemzetközileg is elismert központjaként élen jár az innováció területén. A második magyar-izraeli innovációs napot december 11-én rendezte meg Izrael budapesti nagykövetsége és a Design Terminal - áll a közleményben.

(MTI)