2019. május 13-án került megrendezésre a Külügyek Tanácsának ülése Brüsszelben, melyen a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Vargha Tamás képviselte Magyarországot.

A tanácsülés napirendjén Líbia, valamint a Száhel-térség témái szerepeltek, illetve a miniszterek röviden érintették a venezuelai válsággal és az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatos fejleményeket. Emellett véleményt cseréltek az ukrán elnökválasztás eredményéről.

Megbeszélést folytattak Ghassan Salamé Líbiáért felelős ENSZ-különmegbízottal, aki hangsúlyozta, hogy a jelenlegi konfliktusnak csak politikai megoldása lehet, melyhez kérte az EU támogatás fenntartását. Az ENSZ-képviselő kiemelte, hogy a helyzet romlásának hatására felerősödhet a migrációs nyomás, és aggályos, hogy a konfliktust kihasználva az Iszlám Állam számos tagja szivárgott be Líbiába. A miniszterek egységesen megerősítették a különmegbízott erőfeszítéseinek támogatását és a mielőbbi békés rendezés szükségességét. Egyetértés alakult ki azt illetően, hogy a konfliktus esetleges eszkalálódása jelentős következményekkel járhat mind biztonsági, mind humanitárius, mind migrációs tekintetben. Vargha Tamás államtitkár hangsúlyozta, hogy Líbia stabilitása a régió és Európa kiemelt érdeke is, ezért mindent meg kell tenni a jelenlegi konfliktus békés, tárgyalásos úton történő rendezése érdekében. Figyelembe véve Líbia földrajzi elhelyezkedését és a migrációs válságban betöltött szerepét, fontos, hogy továbbra is minden támogatást megadjunk az országnak. Reméljük, hogy a helyzet javulásával hamarosan folytatni lehet a Visegrádi Csoport által támogatott határvédelmi projekt végrehajtását. A humanitárius helyzetaggasztó, ezért mihamarabb biztosítani kellene a segélyszállítmányok eljuttatását a rászorulókhoz. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a helyzet romlása az Európába irányuló újabb migrációs nyomáshoz vezethet, melynek elkerülése érdekében mindent meg kell tenni.

A Tanács véleménycserét folytatott a Száhel-régióról, annak komplex kihívásairól és a vonatkozó uniós fellépésről. Megerősítésre került, hogy a romló regionális biztonsági környezetet, az élelmiszerhiány súlyosbodását, a fokozódó migrációs nyomást kiváltó okok kezelésében az EU továbbra is elkötelezett. Fontos azonban, hogy a partnerek is folytassák a megkezdett reformokat. A térségről zajló uniós gondolkodás következő lépéseként az EU és G5 Száhel külügy- és védelmi miniszterek együttes részvételével Védelmi Külügyek Tanácsára kerül sor május 14-én.

A Külügyek Tanácsát megelőzően került sor az EU-tagállamok és a Keleti Partnerség országok külügyminisztereinek találkozójára. A Keleti Partnerség tizedik évfordulója kapcsán tartott megbeszélésen a miniszterek értékelték a Partnerség eddigi eredményeit és megvitatták a kapcsolatok jövőjére vonatkozó elképzeléseket. Vargha Tamás államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig is támogatta a Keleti Partnerséget. Ukrajna kapcsán – a nyelv- és oktatási törvényekkel kapcsolatos aggályaink mellett – kifejezte abbéli reményét, hogy Zelenszkij megválasztott elnök kisebbségi jogok védelme kapcsán mutatott nyitottsága előrelépést jelenthet a hazánk számára is kiemelten fontos kérdésben.

(KKM)