Magyarország nem örül, de elfogadja a britek döntését az Európai Unióból való kilépésről - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítésért felelős államtitkára hétfőn, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Brexit Új hangsúlyok új prioritások címmel rendezett fórumán.

Hangsúlyozta: a magyar külpolitika egyik sarokköve, hogy tiszteletben tartja az adott ország belügyeit, az ott lakók döntéseit, és utalt arra, hogy ez a felfogás nem mindenütt van jelen az Európai Unióban. "A jelenlegi Európai Bizottság munkáját minősíti, hogy míg a britek kilépni készülnek az Európai Unióból, addig a migránsok bent vannak" - fogalmazott a KKM államtitkára. Menczer Tamás előadásában rámutatott arra, hogy a Brexittel a világ ötödik, Európa második legnagyobb gazdasága készül elhagyni az európai integrációt, amely az EU gazdaságának több mint 14 százalékát képviseli.

A kétoldalú kapcsolatokról szólva Menczer Tamás ismertette, hogy az Egyesült Királyság a 11. legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 2018-ban a kétoldalú áruforgalom értéke meghaladta az 5,7 milliárd eurót, ebben a magyar külkereskedelmi többlet 2 milliárd eurót tett ki. Az Egyesült Királyság a hatodik legnagyobb tőkebefektető Magyarországon, a brit cég mintegy 55 ezer magyar munkavállalónak adnak munkát, ezzel a negyedik legnagyobb foglalkoztatói közösséget alkotják, a magyar kormány eddig négy brit céggel kötött stratégiai megállapodást - tette hozzá az államtitkár.

Menczer Tamás megismételte: a Brexitről a magyar álláspont az, hogy fair, méltányos megállapodásra kell törekedni a tárgyalófeleknek, a már ott élő és tanuló magyar állampolgárok szerzett jogai ne sérüljenek, Magyarország érdekelt a legszorosabb, legakadálymentesebb kereskedelmi, gazdasági együttműködésben.

Előadásában a KKM államtitkára kitért arra, az unió és a brit kilépési megállapodás - amelyet a brit parlament még nem fogadott el - megfelel a magyar értékeknek, a dokumentum rögzíti, hogy az ott élő uniós állampolgárok jogai, köztük a magyaroké nem sérülnek, ugyanez vonatkozik az EU-ban élő brit állampolgárokra is. Ugyanakkor Magyarország készül a megállapodás nélküli kilépésre is, a magyar kormány munkacsoportot hozott létre a szaktárcák részvételével. A munkacsoport folyamatosan figyeli, elemzi a helyzetet és javaslatot tesz. A magyar Országgyűlés elvégezte a Brexittel kapcsolatos munkáját, a Magyarországon élő brit állampolgárok szerzett jogai akkor is megmaradnak, ha megállapodás nélkül valósul meg a Brexit - mondta a KKM államtitkára, hozzátéve, a kormány üdvözli azt a brit kormányzati pozíciót, amely szerint London kész garantálni az uniós állampolgárok jogait megállapodás nélküli kilépés esetén is.

Menczer Tamás hangsúlyozta, Magyarország érdekelt a Brexit-megállapodás létrejöttében. Szabadkereskedelmi megállapodás nélkül az EU és az Egyesült Királyság között, a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO szabályzata lép életbe, ami hátrányos lenne Magyarországnak. Utalt arra, hogy az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodásokat készít elő a világ más országaival. Úgy fogalmazott, ha az EU nem köt szabadkereskedelmi megállapodást az Egyesült Királysággal, akkor versenyhátrányba kerülünk. A rendezett kilépés mellett szól az is, hogy a megállapodás tervezete alapján az Egyesült Királyság az átmeneti időszak végéig keletkező valamennyi pénzügyi kötelezettségének eleget tesz - emelte ki az államtitkár, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kilépést követően is szoros biztonsági és védelempolitikai együttműködésben kell maradni a britekkel.

Ian Lidsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete előadásában elmondta, hogy a 2016-os népszavazáson a britek a Európai Unióból való kilépésről döntöttek, nem az európai értékeket utasították el, hanem a saját demokráciájuk működtetéséről fejezték ki akaratukat. Úgy fogalmazott, nem Európát, hanem az Európai Uniót kívánják elhagyni, és továbbra is elkötelezettek a partnerségben. Hangsúlyozta, a brit kormány a rendezett kilépésre törekszik, és megismételte, hogy egyetlen uniós állampolgárnak sem kell elhagynia Nagy-Britanniát az unióból való kilépés esetén. Iain Lindsay beszélt arról, hogy a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok jók. Magyarország a harmadik legnagyobb exportpiacuk Közép-Kelet-Európában, az Egyesült Királyság pedig az ötödik legnagyobb tőkebefektető Magyarországon

(MTI)