Tandori Dezső emléke előtt tisztelegve a fiatal magyar költők és a műfordítás áll a március 21-én kezdődő Lipcsei Könyvvásár magyar programjainak középpontjában. Az idei magyar stand arculatát Farkas Anna grafikus tervezte. A magyar kiállítóhely és a könyvbemutatókhoz kapcsolódó kísérőprogramok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary programja és a Collegium Hungaricum Berlin közös szervezésében valósulnak meg.

2019-ben a Lipcsei Könyvvásár első napja egyben a Költészet Világnapja. A Lipcsei Könyvvásárra megjelenő magyar vonatkozású kötetek közül kiemelkedik az 1980 után született magyar költőgeneráció új verseit Kalász Orsolya és Peter Holland szerkesztésében német nyelven bemutató antológia, az „Ez lesz az évszázad hipnózisa!”.

Kép letöltéseFoto: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin

A kötet szerzői és fordítói közül többen is fellépnek a könyvvásár magyar standján és a városban zajló „Lipcse olvas” fesztiválon.  Március 21-én, csütörtökön délben Tandori Dezsőt megidéző „lírai közjáték”-kal indul a magyar program, később Kemény István és Monika Rinck közösen olvasnak fel frissen megjelent köteteikből, majd az Y- generáció költészetét bemutató esttel zárul a kortárs lírának szentelt nyitónapi műsor. A tartalmas és színes magyar kulturális programsorozat keretében debütál Dragomán György frissen megjelent német nyelvű novelláskötete, az Oroszlánkórus, melynek fordítója, Tankó Tímea a lipcsei könyvvásár fordítói díjának egyik jelöltje.  A nyelvek és kultúrák közötti „tér” szépségeiről és kihívásairól a ViceVERSa magyar versfordítóműhely résztvevői, Dunajcsik Mátyás, Christine Schlosser és Zilahi Anna beszélgetnek. A lipcsei magyar jelenlét záróeseménye Forgách András németül frissen megjelent kötetének bemutatója lesz március 24-én, vasárnap délután.

Kép letöltéseFoto: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin

A magyar állam által 2012-ben elindított Publishing Hungary Program a magyar könyvkultúra, szépirodalom nemzetközi láthatóságát segíti elő, közvetít a hazai és nemzetközi könyves szakma képviselői között azzal a céllal, hogy a magyar könyvkiadás számára nemzetközi könyvpiacokat hódítson meg. A programnak köszönhetően Magyarország évente 10-12 könyvvásáron mutatkozik be és 40-50 hazai szerzőnek szervez megjelenési lehetőséget nemzetközi fesztiválokon.

Kép letöltéseFoto: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin

A Collegium Hungaricum Berlin (CHB) 1924 óta képviseli a magyar kultúrát és tudományt Németországban és támogatja a két ország közötti kulturális cserekapcsolatokat. A CHB a magyar külképviseletek égisze alatt működő magyar kulturális intézeti hálózat része.

(KKM)