Kezdetét vette pénteken Budapesten a Gül Baba Kulturális Fesztivál, amelyen vasárnapig kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel is várják a látogatókat Gül baba türbéjénél.

Minél jobban ápoljuk kulturális örökségeinket, annál erősebbek vagyunk a jelenben és annál sikeresebbek leszünk a jövőben - hangsúlyozta az esemény pénteki megnyitóján Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Mint elmondta, a türbe működtetéséért felelős alapítvány az elmúlt egy évben csaknem 60 programot szervezett, részben a türbe területén, részben külső helyszíneken. Emlékeztetett arra, hogy a Gül baba rózsakertjét tervező Andor Anikó idén elnyerte az év tájépítésze díjat. A Gül baba türbéjénél rendezett fesztivál célja, hogy bemutassa a török népet és a két nép kultúrájában felfedezhető összefonódásokat - mutatott rá az államtitkár. "A török és a magyar történelem több ponton keresztezte egymást, a békés és a kevésbé békés időszakok váltották egymást" - fejtette ki, kiemelve: közös történelmünk ma azt üzeni nekünk, hogy fel kell tudnunk nőni a nagyjainkhoz, hőseinkhez, történelmi példaképeinkhez.

Hozzátette, hogy Törökország is ápolja a területén fellelhető magyar emlékeket: a Kossuth Emlékmúzeumot Kütahyában, valamint az Osmaniyéban található Bartók Emlékházat. Szalai István, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója elmondta, hogy a háromnapos fesztivál keretbe foglalja a türbe tavaly októberi ünnepélyes átadása óta eltelt első évet. Azóta több mint 32 ezer látogatót vonzott a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely, amelynek mottója: kultúrák és korok találkoznak. Mint hozzátette, a fesztivál programját is úgy alakították ki, hogy reflektáljon erre a mottóra. A háromnapos eseményen a magyar és a török kultúra szereplői jelennek meg, hagyományos oszmán-török és magyar népművészeti, valamint kortárs művészeti programok, és gyerekeknek szóló rendezvények várják az érdeklődőket.

Mindezek mellett koncertekkel, tudományos előadásokkal, kézműves programokkal, élményfestéssel, mesemondással, verses felolvasással és kiállításokkal is készülnek a fesztiválra, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendeznek meg. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere kiemelte, hogy az épületegyüttes a két nép összefogásával, az önkormányzat és a kormány támogatásával újult meg környezetével együtt, kapcsolódási pontot teremtve magyarok és törökök között.olgármester szerint Gül baba türbéje a különféle kultúrák közötti tisztelet, megértés és barátság szimbóluma, de a távoli országokból érkező turisták, török zarándokok találkozóhelye is, ahol nemzetek, korok és generációk kapcsolódnak össze.

(MTI)