Szeptember 18-án a Magyar Olimpiai Bizottság, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya valamint Magyarország Szöuli Nagykövetségének szervezésében Gyulay Zsolt, Dr. Ábrahám Attila, Hódosi Sándor, Fábián László olimpiai bajnokok, valamint Szűcs István paralimpikon látogatást tett a 30 évvel ezelőtti olimpia központi helyszínén, a szöuli Jamsil Stadionban.

Kép letöltéseFotó: KKM

Az egykori olimpikonok megtekintették a stadion olimpiai múzeumát, majd a központi kivetítőn megnézték versenyszámaik egykori felvételeit és meghallgatták a magyar himnuszt.

A Koreai Sport Promociós Alapítvány (KSPO)  által szervezett megemlékezésén beszédet mondott Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsága tagja, valamint részt vett Dr. Aján Tamás sportdiplomata, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli főtitkára, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke. Magyarország Szöuli Nagykövetségét Kálmán Andrea főszervező kulturális diplomata mellett Dr. Csoma Mózes nagykövet, Dr. Hamar Balázs első beosztott diplomata, valamint Dr. Szelezsán Anett konzul képviselte.

Kép letöltéseFotó: KKM

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviseletében megjelent Szergej Bubka, olimpiai- és tízszeres világbajnok ukrán rúdugró, a NOB tagja.

Kép letöltéseFotó: KKM

(KKM)