Vasárnap este zárta kapuit a Frankfurti Könyvvásár. A 70. alkalommal megrendezett nemzetközi könyves seregszemlén Danyi Zoltán A dögeltakarító, Kiss Noémi Sovány angyalok és Márton László Két obeliszk című regényeinek bemutatója a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programjának támogatásával és a Stuttgarti Magyar Intézet szervezésében a könyvvásár pódiumain valósult meg.

A 2018-as Frankfurti Könyvvásár október 10-től várta a világ könyves szakembereit és a látogatókat. A magyar stand ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára és Szegner Balázs düsseldorfi főkonzul. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által üzemeltetett standon legújabb könyvtermésüket állították ki a hazai könyvkiadók.

Kép letöltéseFotó: KKM

A könyvvásár szakmai napjait követően helyi olvasóközönség töltötte meg a vásári pavilonokat. Danyi Zoltán a délszláv háborúról és annak személyes feldolgozásáról szóló regényét, valamint Márton László Christian Thanhäuser fametszeteivel illusztrált kötetét a nemzetközi pódiumon mutatták be a szerzők a német irodalmi élet elismert kritikusai és moderátorai vezetésével. Kiss Noémi női tematikájú könyvét a Leseinsel színpad közönsége fogadta nagy érdeklődéssel. Az irodalmi beszélgetések és felolvasások mellett, a frankfurti BookFest rendezvénysorozat keretében, József Attila Szabad ötletek jegyzéke című művéből Mándli Vazul zenei közreműködésével Kalász Orsolya és Cristian Filips olvasott fel a Hotel Steigenbergert impozáns épületében.

A Publishing Hungary Program jóvoltából a könyvvásárra elkészült olyan német és angol nyelvű antológia is helyet kapott a standon, amely idegen nyelven még meg nem jelent szerzők, például Kerékgyártó István, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Ugron Zsolna, Bencsik Orsolya, vagy Temesi Ferenc műveiből közöl részleteket, és ajánlja a külföldi kiadók, műfordítók figyelmébe.

(KKM)