A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a migráció veszélyes, és meg kell állítani - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán az ENSZ migrációs csomagjával összefüggésben.

Menczer Tamás elmondta, van egy másik álláspont Brüsszelben és az ENSZ-ben, amely arról szól, hogy a migrációt meg kell szervezni, az ENSZ-ben elfogadott migrációs csomag címe is azt mutatja, hogy a "biztonságos, szervezett és rendszeres" migrációt akarják segíteni.

"Mi viszont nem tudjuk, és nem is akarjuk támogatni különböző országok és kontinensek népességének kicserélését" - fogalmazott.

Hozzátette, a csomag célja, hogy az illegális migrációt legalizálja, és bizonyos szempontból ez olyan, mintha a "betörők oldalára állnának" azokkal szemben, akiknek az otthonába betörtek.

A csomag alapvető emberi joggá teszi a migrációt, a vándorlást, ami a kormány szerint nem alapvető emberi jog. Ha valaki bajban van, azon segíteni kell, de vagy a hazájában, vagy az első biztonságos ponton, országban, hogy a konfliktus lezárása utána újra hazatérhessen - közölte.

"Az nem alapvető emberi jog, hogy átballagnak a fél világon, biztonságos országok során, és kiválasztják, hogy hol szeretnének élni. Ezzel szemben a mi álláspontunk szerint az egy alapvető emberi jog, az európai emberek alapvető emberi joga, hogy biztonságban élhessenek a saját hazájukban. Milyen jó lenne egyszer egy adventet anélkül megélni, hogy ártatlan európai embereket gyilkolnak meg karácsonyi vásárokban" - hangsúlyozta az államtitkár.

Az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban Menczer Tamás a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte: a magyar emberek rendkívül bölcs döntést hoztak, amikor nem az ellenzéket bízták meg az ország vezetésével, hiszen ők a Parlamentben szirénával, síppal, ordibálva cirkuszolnak, úgy viselkednek, mint egy "túlmozgásos, mentális zavarokkal küzdő, durcás kisgyerekekből álló óvodáscsoport." Annál azonban, hogy durcásak a választási vereség miatt nagyobb baj, hogy az utcán agresszívek, és megtámadják a rendőröket.

"Hogyan gondolhatjuk, hogy megvédenék az országot azok, akik megtámadják a saját rendőreiket?"- tette fel a kérdést az államtitkár.

Menczer Tamás szerint az ellenzék mögött ott van a "legnagyobb mesélő, akihez képest Andersen a fasorban nincs", Gyurcsány Ferenc, aki nem hagyja, hogy a tények összezavarják, nem érdekli, hogy az ő regnálása alatt 12,5 százalék volt a munkanélküliség, most pedig gyakorlatilag nincs, nem érdekli, hogy az ő idejében a rendőrök embereket nyomorítottak meg, szemeket lőttek ki, most viszont ez nincs így. Gyurcsány és tanítványai most zsebforradalmárként viselkednek, csak a forradalom érdeklődés hiányában elmaradt - mondta az államtitkár.

(MTI)