Jelenleg senkinek nem ajánlott a kínai Hubei tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

Menczer Tamás közleménye szerint Vuhan városában négy magyar állampolgár lakik munkavállalóként szállodában, egy magyar férfi pedig a lezárt tartomány más városában tartózkodik. Mindannyian jól vannak, a minisztérium folyamatosan kapcsolatban áll velük – írta. Hozzátette, hogy Magyarország pekingi nagykövetsége a kínai külügyminisztérium konzuli részlegével is kapcsolatban van. Őket arra kérték, hogy ha a kínai külügyminisztériumban van információ további magyarok jelenlétéről a lezárt tartományban, adjanak róla tájékoztatást. A minisztérium minden információt figyel azzal kapcsolatban, hogy a tartományt mikor lehet elhagyni - hangsúlyozta az államtitkár. Menczer Tamás a közleményben kitért arra is, hogy a szakemberek a vírus terjedése ellen a gyakori kézmosást, a higiénés szabályok betartását javasolják. Jelenleg több ország egyidejűleg dolgozik a vírus génszekvenciájának a visszafejtésén és a vakcina kifejlesztésén - jelezte. A Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség óvintézkedésre, fertőtlenítésre, mert azok nem fertőznek - fűzte hozzá. A minisztérium a Kínába utazókat arra kéri, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, és regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján (konzuliszolgalat.kormany.hu). A magyar hatóságok folyamatosan figyelik az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait és az európai gyakorlatot, az óvintézkedésekkel kapcsolatos döntéseket ezeknek megfelelően hozzák meg - olvasható a közleményben.

(MTI)