Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó - fogalmazott a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője közösségi oldalán szombaton.

Farkas Örs bejegyzésében hangsúlyozta: míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak egy százaléka sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az.

Szomorúnak nevezte azt is, hogy az országban elhunytak közül minden hatodik a főváros fenntartásában lévő otthonban élt.

Karácsony Gergelynek üzenve azt írta: leleplezhet leveleket, háríthatja a felelősséget, kesereghet a médiában az őt ért támadások miatt, de a tények magukért beszélnek.

Farkas Örs a bejegyzéshez megosztott egy grafikont is az idősotthonok járványügyi adatairól. A kategóriák teljes létszámához viszonyító grafikon szerint a fertőzött dolgozók száma a fővárosban 1,5 százalék, országosan 0,1 százalék, a fertőzött ellátottak száma a fővárosban 10,2 százalék, országosan 0,6 százalék. A kórházi ellátásra szoruló ellátottak száma a fővárosban 4,7 százalék, országosan 0,2 százalék, míg az elhunyt ellátottak száma a fővárosban 1,6 százalék, országosan 0,1 százalék.

(MTI)