A vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet, ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szóvivő elmondta, ha az Operatív Törzs úgy ítéli meg, hogy a terjedés felgyorsult, akkor további szigorítások várhatók, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az eddig bevezetett intézkedések - mint a kijárási korlátozás -, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, így az ellátórendszer megfelelően tudja kezelni a helyzetet.

A szóvivő beszélt arról is, hogy megváltoztak a koronavírus-járványt érintő hivatalos adatok, így már közlik a fertőzésben elhunytak nemét, korát és krónikus betegségeit is, valamint a fertőzöttek területi eloszlását. A pontosabb adatok azért fontosak, hogy mindenkinek lehetősége legyen arra, hogy megismerje, kik a leginkább veszélyeztetettek. A legutóbbi 20 haláleset azt támasztotta alá, hogy a 65 év felettiek számára különösen veszélyes a vírus, s azok számára is, akik valamilyen alapbetegséggel küzdenek - mutatott rá.

A megyei adatokat előzőleg azért nem közölték, mert az eddigi - olasz és norvég - példák alapján, a járvány kezdeti szakaszában ez csak lassította volna a védekezést. Hozzátette, a vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet, ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak és minimálisra csökkentik a személyes találkozások számát.

Farkas Örs kitért arra is, a "Brüsszeli bürokraták" számára a koronavírus-járvány idején is a jogállamiság kérdése van a középpontban, miközben egyetlen tagállamnak sem nyújtottak konkrét, anyagi támogatást. Az ellenzék részéről ismételgetett 2000 milliárd forintnyi támogatás - a szóvivő szerint - egy teljes félreértés, mert ez valójában nulla forintnyi többlettámogatást jelent Magyarországnak.

Kifejtette, az Európai Unió olyan összeget ajánlott fel Magyarország számára a védekezéshez, amelyet az ország már régen - az elmúlt hétéves költségvetés során - elköltött vagy lekötött. - fogalmazott.

Az ellenzéki viselkedésről azt mondta, elképesztő felelőtlenségnek tartja, hiszen a legutóbbi akciójuk is csak veszélyeztette a védekezést, így egy héttel később dönthetett csak az Országgyűlés a koronavírus-törvényről.
A kormány gazdasági intézkedéseiről elmondta, azok azt a célt szolgálják, hogy mindenki, aki nehéz helyzetbe került, át tudja vészelni ezt az időszakot.

(MTI)