Állami rendezvények fizikai és infokommunikációs akadálymentesítéséről írt alá megállapodást a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Honvédelmi Minisztérium (HM) és négy országos fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezet kedden Budapesten.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta, a megállapodás értelmében ezentúl csak az érintett szervezetek bevonásával, előzetes konzultációt és helyszínbejárást követően lehet nemzeti ünnepet megszervezni és lebonyolítani.

Úgy fogalmazott, a stratégiai megállapodás az esélyegyenlőségről és a "semmit rólunk nélkülünk elvről" szól. Azt célozza, hogy a fogyatékossággal élők is méltó módon tudjanak részt venni a nemzeti ünnepeken és a kiemelt emléknapokon.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Szabó László, a HM programigazgatója kiemelte, a minisztérium állami rendezvények lebonyolításáért felelős szakterülete elkötelezett a fogyatékossággal élők társadalmi életben való aktív részvétele mellett. Ezért már az elmúlt években is volt jelnyelvi tolmács az ünnepi rendezvényeken, tavaly augusztus 20-án pedig külön helyszínt biztosítottak a kerekesszékeseknek, ahonnan biztonságban nézhették a tűzijátékot.

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy sokszor hiába vannak meg a jogszabályi keretek, a gyakorlatban mégsem működik minden tökéletesen. Ilyenkor finomhangolásra van szükség, ahogy az a megállapodás aláírásával most is történik.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A megállapodást az érdekképviseletek részéről Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke; Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnöke; Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke és Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke írta alá.

A szervezetek képviselői mind örömüket fejezték ki a megállapodás létrejötte miatt, és azt hangsúlyozták, hogy ez ugyan csak egy kis lépés, apró figyelmesség, de az érintetteknek mégis különösen nagy jelentőséggel bír.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)