A kormány kiszámítható családtámogatásáról beszélt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken a hevesi megyeszékhelyen, kiemelve, hogy Eger önkormányzata két programmal csatlakozik a családbarát politikához.

A politikus, Eger és térsége fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: a jövő évi költségvetésben 1900 milliárd forintot különítettek el a családok támogatására.

Hangsúlyozta, hogy a kormányzat családokat támogató politikáját tükrözi a családi adókedvezmény. Kitért arra is: jövő évtől ingyen jutnak tankönyvhöz a diákok a kilencedik évfolyamig.

Nyitrai Zsolt felidézte, hogy 2010-hez képest 40 százalékkal nőtt a házasságkötések száma. A családi otthonteremtési kedvezményre eddig több mint 40 ezren nyújtottak be kérelmet. A nők 40 programmal pedig 194 ezren éltek eddig, ők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehettek.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója bejelentette: az egri önkormányzattal közösen pályáznak a "Nők a családban és munkahelyen" projekt keretein belül egy az elhelyezkedést átképzéssel, tanácsadással segítő nőközpont létrehozására. Erre 150-200 millió forint nyerhető el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretéből.

A Ficsak alapítója, Martonné Adler Ildikó alpolgármesterrel közösen szólt az úgynevezett jegyescsomagról is, amely párkapcsolati tanácsadó könyvet és jegygyűrűpárnát tartalmaz. Több budapesti kerületet követően a megyei jogú városok közül elsőként  Egerben vezetik be ezt a programot. A bejelentkező jegyespárok megkapják a csomagot, és egy palack Egri Bikavérrel is megajándékozzák őket.

(MTI)