Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott január 4-én, a Braille-írás világnapján dr. Nagy Sándorral, a hazai látássérült emberek legnagyobb érdekképviseleti szervezetének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnökével egyeztetett.

A Szövetség Hermina úti székházában tartott találkozón szóba kerültek a Magyarországon élő több mint 85 ezer látássérült ember mindennapi életét érintő ügyek és kérdések, valamint az akadálymentesítés további lehetséges irányai is. Az egyeztetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a látássérült és az ép emberek számára egyenlő esélyeket kell teremteni a mindennapokban. dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke jelezte, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a jövőben az online felületek, valamint elektronikus nyomtatványok látássérült emberek számára történő akadálymentesítésére.

Kép letöltéseFotó: MK

A megbeszélés eredményeként a felek közösen kérik a magyar kormányt, hogy tekintse át a minél teljesebb körű akadálymentesítés lehetőségeit, annak érdekében, hogy a látássérült emberek is könnyen és gyorsan intézhessék hivatalos ügyeiket. Nyitrai Zsolt és dr. Nagy Sándor kezdeményezik, hogy a jövőben a kormány tájékoztató leveleit, valamint a kormányzat közérdekű tájékoztató kiadványait akadálymentes formában is tegyék közzé a látássérült emberek számára. Az ehhez szükséges szakmai együttműködést a Miniszterelnöki Kabinetiroda és az érdekvédelmi szervezet hamarosan megindítja.

(MK)