Hétfőn egész nap a sérült gyermekeké a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és az állatkert közös rendezvényére tízezer résztvevőt várnak - mondta Gyene Piroska, a szervezet elnöke a program megnyitóján.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a nap a szeretetről, az ismerkedésről, a nevetésről és arról szól, hogy "adjunk esélyt egymásnak".

Hozzátette, ez a nap jó példája az állam és egy civil szervezet együttműködésének, hiszen arra biztatták a Volán társaságokat, hogy szinte minden megyéből biztosítsanak ingyenes járatokat, és hozzák el a fővárosba azokat a fiatalokat, akik részt akarnak venni a programon.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Gyene Piroska arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élők nagy családjába nemcsak a szülők és a gyermek tartoznak bele, hanem azok a segítő pedagógusok és szakemberek is, akik igyekeznek megkönnyíteni és színesebbé tenni a sérült emberek és családjuk életét. Mint mondta, az ÉFOÉSZ távlati célja, hogy az értelmi fogyatékossággal élők minél szabadabb, magabiztosabb tagjai legyenek a társadalomnak.

Bercse László, a szövetség társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a fizikai akadálymentesítés mellett nagy szükség lenne a "szellemi akadálymentesítésre" is. Meg kell értetni a hivatalokkal, hogy létezik könnyen érthető kommunikáció - mondta. Kitért a média felelősségére is, hiszen "az értelmi fogyatékkal élők is szeretnek értesülni a világ dolgairól". A döntéshozóktól pedig azt kérte, hogy az értelmi sérült emberek is kapjanak választójogot, hangsúlyozva, "nekünk is jogunk van beleszólni a politikai döntésekbe".

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos az összefogás, a közösség erejét hangsúlyozta. Meglátása szerint ugyanis azok a dolgok működnek igazán, amelyeket az ép és a fogyatékossággal élő emberek együtt akarnak és együtt valósítanak meg.

A miniszteri biztos reményét fejezte ki, az ilyen "mosolygós napok" erőt adnak a kevésbé vidám napokhoz is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A 26. alkalommal megrendezett program fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

(MTI)