Október 18-ig lehet pályaműveket benyújtani a Magyarország 365 fotópályázatra. A képeket a hivatalos pályázati oldalon lehet feltölteni.

Egyéni képekkel és sorozatokkal is lehet pályázni: természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek kategóriában. 

A járványidőszak ellenére idén is rengeteg pályaművet küldtek be, a képek jelentős részét ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján az utolsó napokban töltik fel. 

A kategóriagyőztesek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos elismerésben részesülnek. Novemberben internetes közönségszavazás is lesz, melynek győztesei kategóriánként 1 millió forintot nyernek. A díjátadó várhatóan decemberben lesz. 

A szakmai zsűri munkájában elismert szakemberek vesznek részt: Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke, Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Daróczi Csaba fotográfus, a 2019-es pályázat kategóriagyőztese, Földházi Árpád fotóriporter és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

(MTI)