A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint az összes parlamentbe jutott ellenzéki párt összességében kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz-KDNP, és amikor az ellenzék vitatja az eredményt, valójában menekül a saját felelőssége elől. Rogán Antal az Origónak adott, pénteken közzétett interjúban megerősítette: új kormányzásra készülnek, amelynek irányait április 8-án kijelölték a magyar emberek. Rögzítette, a népesedési problémákra a születések számának a növelése a megoldás és nem a bevándorlás.

A politikus úgy értékelt:

"történelmi eredmény háromszor egymás után kétharmaddal megnyerni egy országgyűlési választást. A mostani választás egy nagyon erős felhatalmazást ad a kormánynak".

Szerinte nagy választási küzdelmen vannak túl és a kampányban az emberek alaposan megismerhették az összes induló párt álláspontját az ország legfontosabb kérdéseiről. Hozzátette: a vasárnapi választáson a magyar emberek "meggyőző többséggel" hoztak döntést és kijelölték a számukra fontos kérdéseket: a migráció megállítását és a nemzeti szuverenitás megvédését.

Rogán Antal elmondta, nem folytatásra, új kormányzásra készülnek. "Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-KDNP politikai közössége mindenkinek a munkájára számít, de nem ugyanolyan feladatkörben és nem ugyanazon a poszton" - mondta, hozzátéve: "a Fideszben régi szokás, hogy nálunk nem pozíciót, hanem feladatot osztanak".

Közölte, hogy a miniszterelnök a szerdai kormányülésen megköszönte a miniszterek munkáját. Új döntések nem lesznek, a tárcák előkészítik az átadás-átvételt, az elvégzett munkáról a miniszterek számot adnak a nyilvánosság előtt is - ismertette. Megjegyezte, május elejére sokkal többet lehet majd tudni a várható kormányzati szerkezetről.

Arra a kérdésre, meg lehet állítani az uniós betelepítési terveket a júniusi uniós csúcson, a miniszter azt mondta, óriási lesz a nyomás, hogy a magyar kormány fogadja el júniusban az új európai bevándorlási jogszabályt.

Elfogadhatatlannak nevezte az új brüsszeli menekültpolitikát, mert az szerinte rosszabb a réginél is. Kifejtette: az új európai menekültpolitika lényege, hogy egy állandó mechanizmus keretein belül folyamatosan hoznák be és osztanák szét a bevándorlókat. "Mi ebből nem kérünk" - hangoztatta.

Rogán Antal szerint április 8-án a magyar emberek megadták a felhatalmazást ahhoz, hogy a kormány minden eszközzel éljen a nemzeti szuverenitás megvédése érdekében. Jelezte, az Országgyűlés ismét napirendre fogja venni azt a 2016-os alkotmánymódosítást, amit a Jobbik elutasított. (Az Orbán Viktor által benyújtott hetedik alkotmánymódosítás az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltását kezdeményezte.)

A miniszter kitért arra is, a Stop Soros törvényt "le kell porolni", újra elő kell venni, és az új körülményeket is szem előtt kell tartani. A javaslatot nem kiüresíteni, hanem bővíteni kell - részletezte. Szerinte az Avaaz-féle manipulációs technikákat például a Stop Soros törvénycsomag kiegészítésénél figyelembe kell venni.

A miniszter értékelése szerint Magyarország ellen a támadás már csütörtökön elkezdődött, az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) tárgyalt a hazugságoktól és tárgybeli tévedésektől hemzsegő Sargentini-jelentésről. "Ez egy Soros-jelentés. Soros szervezetei készítették elő az ő sok százszor elmondott hazugságaikat tükrözi vissza. A dokumentumnak egy célja van, hogy nyomást gyakoroljon a magyar kabinetre" - mondta.

Arra a felvetésre, elindítják-e Magyarország ellen a hetes cikk szerinti eljárást, Rogán Antal közölte, "ágyútűz lesz, de ilyen eljárás nem", mert a magyar és a lengyel kormány biztosította egymást arról, hogy politikai boszorkányüldözés esetén vétózni fognak. Ez pedig egy politikai boszorkányüldözés, hiszen azok az állítások, hogy például Magyarországon ellenzéki politikusokat vernek, ezek igazak voltak, csak nem most, hanem 2006-ban - mondta, emlékeztetve arra, akkor semmiféle eljárást nem indítottak el.

Szólt arról is, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is csatlakozik "az ENSZ és Brüsszel kórusához" és jó dolognak próbálja beállítani a migrációt. Hozzátette:

az IMF, az ENSZ és a brüsszeli dokumentumokat olvasva lassan úgy tűnik, a migráció egy csodaszer, de ez nem igaz, a migráció nem a gondok megoldása, hanem újabb bajok okozója.

Úgy folytatta, a migráció veszélyezteti az európai kultúrát, az európai emberek biztonságát, és nem megoldja a problémákat, hanem újakat generál.

A népesedési problémákat a családok támogatásával kell kezelni. A népesedési problémákra a születések számának a növelése a megoldás és nem a bevándorlás - közölte. A választási csalásokra vonatkozó kérdésre a miniszter úgy válaszolt, a magyar emberek egyértelműen döntöttek, ezt a vak is látja.

"Amikor az ellenzék vitatja az eredményt, valójában menekül a saját felelőssége elől. Ez kicsit gyerekes, de azért van demokrácia, hogy mindenről lehessen vitatkozni" - fogalmazott. Rogán Antal szerint "a politikai bolhacirkuszt" azt teszi nyilvánvalóvá, hogy átlagos számú jogorvoslati kérelem van a választási bizottságok előtt. Nem több és nem kevesebb, mint négy vagy nyolc éve - jegyezte meg.

(MTI)