Online kérdőívben várja a kormány a horgászok véleményét az őket és a horgászatot érintő elképzelésekről, javaslatokról - mondta a stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A horgaszokert.kormany.hu lapon 6 kérdés támogatását vagy elutasítását lehet jelezni, köztük egyebek mellett azt, hogy induljon-e program a magyarországi vizek halgazdagságának visszanyerésére, kapjanak-e kiemelt állami támogatást a horgász szervezetek, vagy vezessék-e be az egységes "magyar horgászkártyát".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Nyitrai Zsolt, a 25. fegyver, horgász, vadász szakkiállításon a Hungexpo vásárközpontban a több mint 400 ezer tagot számláló Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz) közösen elért sikerek között említette például az új halgazdálkodási törvényt, és megjegyezte, hogy a közös munka és az együttgondolkodás teremtett alapot a párbeszéd folytatására.

Nyitrai Zsolt elmondta: az online párbeszédben az érdeklődők március 8-ig vehetnek részt. A témaköröket pedig az interneten keresztül a kormányzati portálon, a horgaszokert.kormany.hu címen lehet elérni. Itt többek között olyan kérdésekről lehet véleményt mondani, mint például a büntetési tételek szigorítása; a horgászvizsga egyszerűbbé és gyorsabbá tétele; a horgász infrastruktúra fejlesztése; továbbá az egységes magyar horgászkártya bevezetése.

Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke az MTI-nek elmondta, a Mohosznak jelenleg mintegy 444 ezer tagja van. Ez pedig azért fontos, mert míg korábban évekig csökkent a magyar horgászok létszáma, az utóbbi 3-4 évben mintegy 100 ezerrrel nőtt. A horgászok 2016-ban és 2017-ben egyaránt mintegy 5400-5400 tonna halat fogtak ki a magyar vizekből. Tavaly több mint 3 ezer tonna hal telepítése is megtörtént. 2017-ben összesen 444 ezer 128 állami horgászjegyet váltottak.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az állami horgászjegyek bevétele ez évtől a Mohosznál marad, évente mintegy 800 millió forint lehet bevétele lehet ebből a szövetségnek. Megtörténhet például ebből a pénzből a halőri eszközök korszerűsítése. A hivatásos halőrök száma ma Magyarországon mintegy 600, míg társadalmi megbízás alapján további mintegy 1000 halőr tevékenykedik országszerte. Ennek a létszámnak is köszönhető, hogy az orvhalászok az utóbbi időben már egyre kevesebb kár okoznak. A Mohosz szeretné azt is elérni, hogy minél több fiatalt nyerjen meg a horgászat kedvtelésének. Ezért is egyszerűsítik a horgászvizsgát és az okmányokat is - mondta a Mohosz elnöke.

(MTI)