A kormány fontosnak tartja, hogy minél többen töltsék ki a koronavírus-járvánnyal és a gazdaság újraindításával foglalkozó nemzeti konzultációs kérdőíveket - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője keddi, Facebookra feltöltött videójában.

A kormányzat a párbeszéd keretében arra kíváncsi, hogy a járvány esetleges második hulláma esetén milyen intézkedéseket támogatnak a magyar emberek - hangsúlyozta Farkas Örs.

Úgy vélekedett, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben Magyarország győzelmet aratott, ami közös siker.

Ehhez a kormány döntései mellett szükség volt arra is, hogy a magyar emberek fegyelmezetten vettek részt a védekezésben - tette hozzá.

Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy "nem dőlhetünk hátra", mert a szakértők szerint jöhet a második hulláma a járványnak.

Ez azt jelenti - folytatta -, eljött az ideje, hogy a kormányzat párbeszédet folytasson a lakossággal a lehetséges intézkedésekről.

Például arról, hogy a magyar emberek mennyire értenek egyet az idősotthonok védelmének megerősítésével, vagy a hazai védőfelszerelés-gyártási kapacitások növelésével - mondta.

A konzultáció ezen kívül gazdasági kérdéseket is tartalmaz, mert az emberéletek védelme mellett a munkahelyteremtés is fontos szempont - fogalmaz a videóban Farkas Örs.

(MTI)