1,8 millió ember mondta el a véleményét, amit úgy lehet összefoglalni, hogy "védjük meg mindenkinek az egészségét, de az ország azért közben ne álljon le, s ebben a szellemiségben dolgozunk" - mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Farkas Örs hozzátette: a koronavírus-járvány második hullámában más lesz a védekezés, mint az elsőben. Az első hullám váratlanul érte a világot, ezért a magyar kormány célja az volt, hogy időt nyerjen, fel tudja készíteni az egészségügyet a megfelelő ellátás biztosítására.

"Az első hullámban Magyarország sikerrel védekezett: minden olyan elemzés, ami az egész világot górcső alá veszi, s rangsorolja az országokat, Magyarországot a legjobban védekező 25 ország közé szokta sorolni" - emelte ki.

A második hullám azonban már felkészülten érte az egészségügyi rendszert, így most az a cél, hogy Magyarországon ne álljon meg az élet - tette hozzá Farkas Örs.

Az egészségügy esetében most egyfajta "vonulási tervet" alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy országszerte kezelik azokat a koronavírusos betegeket, akiknek erre szükségük van - mutatott rá.

A szóvivő szerint jelenleg kevesebb ilyen beteg van, mint ahány kórházi ágy, így a kijelölt intézmények el tudják látni a feladatukat.

Hangsúlyozta, a nemzeti konzultáción mintegy 1,8 millió ember mondta el a véleményét, amit úgy lehet összefoglalni, hogy "védjük meg mindenkinek az egészségét, de az ország azért közben ne álljon le, s ebben a szellemiségben dolgozunk".

A kormány kiemelten kezeli az idősek és a diákok védelmét, és szigorúan szabályozza az országba való beutazást is - tette hozzá.

Kérdésre elmondta azt is, arra számít, hogy az ellenzéki pártok - ahogy az első hullám idején - továbbra is akadályozni fogják a kormány intézkedéseit.

A Moody's hitelminősítő múlt heti döntéséről azt közölte, az ország adósbesorolásának kilátásait azért javíthatják, mert elismerik, hogy 2010 óta Magyarország stabil gazdasági pályára állt, ráadásul a járvány okozta válsághelyzetből is gyorsabban lábalhat ki, mint más államok. "Ez nyilván a kormány és a jegybank számára is egy egyértelműen pozitív visszajelzés" - fogalmazott Farkas Örs.

A szóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a világ számos pontján zajlanak kísérletek a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére. Biztatónak nevezte az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kínában és Japánban zajló kísérleteket. Hozzátette, hogy az Európai Unió is kutatja az ellenanyagot, amihez Magyarország anyagilag járul hozzá.

Ugyanakkor eltérőek a vélemények arról, hogy mikor állhat készen a vakcina: az Egyesült Államok elnökének vélekedése szerint már idén, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) viszont csak a következő évre prognosztizálja ezt.

(MTI)