A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.

Tuzson Bence a sajtótájékoztatón emlékeztetett, a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció volt a legsikeresebb Magyarország történetében, azon ugyanis több mint 2,3 millió választó vett részt, december 7-ig pedig másfélmilliót meghaladó ívet dolgoztak fel, amelynek több mint 99 százaléka volt érvényes.

Az eredmények ismerete alapján

csaknem minden válaszoló nemet mondott arra, hogy a "Soros-terv" részeként évente egymillió bevándorlót telepítsenek Európába,

továbbá Magyarországon lebontsák a határvédelmi kerítést, a kontinensre érkezőket, illetve a már itt tartózkodókat pedig valamilyen állandó betelepítési kvóta alapján szétosszák a tagállamok között - fejtette ki a kormány képviselője, aláhúzva: "a magyarok tehát nem akarnak bevándorlást, és nem akarnak bevándorlóországgá válni".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Tuzson Bence szólt arról, a válaszadók nagy többsége nemet mondott arra is, hogy  "bevándorlónként 9 millió forintot fizessen az állam ezeknek az embereknek támogatásként", valamint arra is, hogy a bevándorlók bizonyos bűncselekmények esetében enyhébb büntetési kategóriákba tartozzanak.

A nemzeti konzultáción résztvevők nemet mondtak arra is, hogy Magyarország nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon, megváltozzon,

továbbá nem fogadják el azt sem, hogy büntetést kelljen fizetnie azoknak az országoknak, amelyek elutasítják a "Soros-tervet" - mondta az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Kiemelte, a kormány tisztában van azzal, hogy "Soros Györgyöt nem érdekli a magyar emberek álláspontja". Tuzson Bence szerint ezt támasztja alá, hogy Soros György az utóbbi időszakban 4800 milliárd forintnak megfelelő összeget csoportosított át alapítványaihoz, "amiből meg is indult az a tevékenység, amivel befolyásolni kívánja a magyar választásokat is".

"Tulajdonképpen úgy viselkedik, mintha egy politikai pártot szervezne, pártként kívánnak fellépni és ezzel kapcsolatban már irodák felállítását is szervezik" - mondta, hozzátéve, a "Soros-hálózat tehát egy pártszerűen működő szervezet".

Tuzson Bence ismételten hangsúlyozta,

a "magyar kormány azért fog küzdeni, hogy Európában és Magyarországon is a magyar emberek álláspontja érvényesüljön,

azaz semmilyen formában ne valósulhasson meg a Soros-terv".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az államtitkár, kérdésre válaszolva, a lehető leghatározottabban visszautasította Soros Györgynek a nemzeti konzultációs kampányt antiszemitizmussal illető vádait. "Nem megengedhető, hogy ha valaki, valamilyen kérdésben megkérdezi a magyar emberek álláspontját, akkor a másik oldalon ilyen típusú vádakkal illessék" - fogalmazott Tuzson Bence, hozzátéve, nagyon rossz emlékeket idéz, ha valaki a magyar kormányt antiszemitizmussal vádolja, amikor a magyar emberek érdekében lép fel.

A kabinet képviselője, ugyancsak kérdésre reagálva, politikatörténetinek nevezte azt a "castingot", amiként a szocialisták keresik miniszterelnök-jelöltjüket. Tuzson Bence szerint hasonlóra legutóbb Gyurcsány Ferenc kormányfői lemondása után volt példa.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)