Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásával kapcsolatos jelentése "már alapot adhat arra, hogy büntetőeljárás induljon ebben az ügyben" - jelentette ki Tuzson Bence a TV2 reggeli műsorában.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár jelezte, hogy jelentésében hat-nyolc bűncselekménytípust sorol fel az OLAF, és az ügyészség döntése, ki ellen indít eljárást a "szövevényes nemzetközi bűnügyben", amelyben felbukkannak 2010 előtti kormányok mellett budapesti városvezetők és nemzetközi nagyvállalatok.

Az államtitkár minden idők legnagyobb csalásának, visszaélésének nevezte az esetet. Az OLAF jelentésében foglaltakat úgy összegezte, hogy "ennek a 452 milliárdos beruházásnak nagyjából az egyharmadát ellopták". Ki kell deríteni, hogy hová kerültek ezek a pénzek és vissza kell szerezni - tette hozzá.

(MTI)