A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint egyre többen töltik ki a nemzeti konzultációs kérdőívet. Ez azért is fontos, mert a magyar kormány "döntő ütközetre" készül a migráció kérdésében - fűzte hozzá.

Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában elmondta, postai úton is folyamatosan érkeznek vissza a kérdőívek, és az interneten is egyre többen töltik azt ki. Számuk már kétszázezer körül van.

Azt mondta: már a nyáron elérkezhet, hogy az Európai Bizottság megpróbálja áterőltetni a kötelező kvótákat. A magyar jogi határzárral kapcsolatban is eljárást indíthatnak, és azt akarják, hogy a fizikai határzárat is számoljuk fel. Ezek védelmében, és a kvóták kérdésében is, "keményen ki kell állni Magyarország érdeke mellett" - szögezte le.

Az államtitkár kitért arra is, hogy vannak olyan külföldről támogatott szervezetek, csoportok, jellemzően Soros György által támogatott szervezetek, amelyek nem akarják nyilvánosságra hozni, milyen pénzből működnek Magyarországon. Kiemelte: senki sem kívánja korlátozni a szervezetek működését, Magyarországon demokrácia van. Ugyanakkor fontos, hogy a politikai élet átlátható legyen, ezért minden magyar állampolgárnak látnia kell, milyen pénzből működnek ezek a szervezetek.

Kérdezték arról is, hogy Orbán Viktor kormányfő Georgiában tett látogatásán tüntetők és szimpátiatüntetők jelentek meg. Az egyik a CEU mellett, a másik pedig Orbán Viktor és a magyar kormány politikája mellett tüntetett. Tuzson Bence azt mondta: a Soros György által támogatott szervezetek nagy hálózatot képviselnek, oda is elérnek. Ott is vannak szervezetek, amelyeket "Soros György vagy az a kör pénzel", de az is kiderült, hogy ott is vannak emberek, akiknek ebből elegük van - jegyezte meg.

(MTI)