Jelentősen szigorítja a kormány a "Stop Soros" törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek - jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tuzson Bence azt mondta, a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és "levonta a megfelelő következtetéseket". Szeretnék követni a magyar emberek akaratát, a nemzeti konzultáció által kifejezett nemzeti akaratot - fogalmazott.

Olyan Magyarországot szeretnének, amely nem bevándorlóország,

ennek megfelelő lesz a jogszabály is - jelentette ki.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé - nyomatékosította.

A Stop Soros három törvényből tevődik össze, az első a regisztrációs törvényjavaslat.

A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő. A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után - ismertette.

Tuzson Bence közölte, hogy kétharmados részei is vannak a csomagnak, ezért szükséges az ellenzék támogatása. Azt mondta,

mindhárom törvény esetében fontos a kétharmados részek elfogadása is, ezért az összes képviselőt arra szólította fel, hogy támogassa a kezdeményezést.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell. A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket - közölte.

A belügyminiszter döntése ellen eljárásjogi szempontból bírósághoz lehet majd fordulni.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Ha egy érintett szervezet engedély kérése nélkül folytatja tevékenységét, az ügyészség felhívja annak abbahagyására, egyben intézkedik az adószám törlése iránt. Amennyiben ezt követően sem fejezi be működését, az ügyészség pénzbírságot szabhat ki, amelynek összege 1 millió 800 ezer forint lehet. Ha utána "sem tér jobb belátásra" a szervezet, az ügyész bírósághoz fordulva kérheti a törlését - ismertette Völner Pál.

A parlamenti államtitkár megjegyezte,

a törvény fontos definíciókat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi minősül engedélyköteles tevékenységnek. Egyebek mellett a jogalkalmazói döntések befolyásolása is ebbe a körbe tartozik - közölte.

Tájékoztatása szerint változatlanul megmarad a külföldről származó támogatások utáni 25 százalékos illetékfizetési kötelezettség, ez alól azonban mentesülnek azon szervezetek, amelyek "nem ilyen célra" fordítják az összeget. Változatlan maradt az az elem is, amely a magyar, illetve a külföldi állampolgárok távoltartását teszi lehetővé - tért ki a harmadik tényezőre.

Arra a kérdésre, hogy mely részeket kellene kétharmaddal elfogadni, Völner Pál úgy felelt, hogy ezek közül a legfontosabb a nemzetbiztonsági törvény módosítása, amelyhez mindenképpen kétharmad szükséges. Tuzson Bence úgy fogalmazott, hogy "egyben van értelme" a törvénycsomagnak.

Arra a felvetésre, hogy miért bíznak az ellenzék támogatásában, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta,

remélik, hogy az ellenzéki képviselők félre fogják tenni napi politikai érdekeiket, "háttértámogatóikat", "finanszírozóikat", és "megpróbálnak egyszer végre a nemzet érdekeire koncentrálni".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Egy másik kérdésre úgy válaszolt: a Fidesz-frakció a most következő, kihelyezett ülésén tárgyalja a "Stop Sorost", amely utána kerül az Országgyűlés elé. A kormány azt kéri a parlamenttől, hogy a lehető leggyorsabban fogadja el a törvénycsomagot - hangsúlyozta.

Egy újságíró megkérdezte, hogy meddig tervezik kint hagyni a "Stop Soros" plakátokat. Tuzson Bence jelezte: a törvénycsomag tájékoztató szakasza véget ért, ezért a plakátok most lekerülnek. Innentől a törvényalkotás következik, amely más típusú munka - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Egy felvetés szerint a Fidesz 33 százalékkal olcsóbban jutott plakáthelyekhez, vagyis a nagyobbik kormánypárt áthágta a saját maga alkotta plakáttörvényt. Tuzson Bence válaszában egyrészt kiemelte, hogy ez nem kormányzati, hanem pártkérdés, másrészt kijelentette, hogy álhírről van szó. A megállapítás téves, és a Fidesz már reagált rá - fűzte hozzá. A nagyobbik kormánypárt listaáron vásárolt, betartotta a jogszabályokat - hangoztatta.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)