Százmilliárdos tétel lenne elutasítani azt az 1.290 migránst, akit a brüsszeli rendszer szerint Magyarországnak kellene befogadnia - mondta el Tuzson Bence, 2016. május 10-én, kedden az M1-es televízió aktuális csatorna esti műsorában.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arra a kérdésre, hogy kiszámolták-e már, mennyibe kerülne a magyar költségvetésnek, ha Brüsszel valóban kifizettetné az általa meghatározott büntetést azokkal a tagállamokkal, amelyek elutasítják a menekültek befogadását, azt válaszolta: az összeg meghaladja a 2017-es költségvetésben az áfacsökkentésre szánt forrást.

"Tehát nagyon nagy összegről beszélünk; ezt elutasítjuk. E kérdésben szövetségesekre lelünk a csehekben, szlovákokban, a lengyelekben” - emelte ki az államtitkár.

A felvetésre, hogy kormányzó párt kérte az ellenzéki erőket, hogy ne akadályozzák alkotmányos kifogással a referendum lebonyolítását, Tuzson Bence úgy reagált, hogy „illúzióink sajnos nincsenek, és arra számítunk, hogy meg fogják támadni, mint ahogy korábban is megtámadták ezt a népszavazási kezdeményezést. De természetesen ennek állunk elébe. Ám ez mindenképpen időhúzással jár és idővel nem állunk olyan jól.

Minden realitás azt mutatja, hogy ezt meg fogják tenni. Ennek megfelelően arra számítunk, hogy következő időszakban, - körülbelül 15 napjuk van arra, hogy ezt megtegyék -, meg is fogják tenni. Harminc napja van az Alkotmánybíróságnak arra, hogy döntsön ebben a kérdésben. Akár kivárja ezt az Alkotmánybíróság, akár nem, akkor is arra lehet számítani, hogy szeptemberben, októberben lehet a népszavazást megtartani. A jogszabályok alapján a köztársasági elnöknek is az a lehetősége, hogy hetven-kilencven nap közé kell kitűzni a népszavazást.

„Brüsszel is felpörgette a döntéshozatali mechanizmusát, és lehet, hogy már a nyári szabadság előtt meghoznak valamiféle kötelező érvényű döntést. E tekintetben valóban egy versenyfutás kezdődött az idővel. Ez nemcsak a magyar népszavazás miatt van így, hanem azért is, mert látszik, hogy Európában olyan folyamatok indultak el, amelyek kedvezőtlenek Brüsszel számára. Látszik, hogy az európai emberek nem értenek egyet azzal a migránspolitikával, amit az európai politikusok jelentős része követ. A népszavazás szempontjából az lett volna jó, ha azt még meg tudjuk tartani nyár előtt. Erre sajnos már nincsen lehetőség.” - fogalmazott az államtitkár.

Tuzson Bence kiemelte: „A demokráciának pont az a lényege, hogy az embereknek van véleményük és azt fejezik ki egy választással. Így választják meg programjaik alapján a saját politikusaikat is, akik az embereket képviselik. Azt mondani, hogy az emberek véleménye nem számít, és az emberek feje fölött kell majd döntéseket meghozni, ez cinikus, de mindenképpen szembemegy az embereknek a véleményével. Ez elfogadhatatlan európai szinten is, és bármely nemzet számára elfogadhatatlan.

Emlékeztetett arra, hogy fejenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) "szolidaritási hozzájárulás" ellenében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában. Ez az Európai Bizottság által múlt szerdán elfogadott javaslatból derült ki. Ezzel a brüsszeli testület az uniós menekültügyi eljárási szabályokat lefektető, úgynevezett dublini szabályok átalakítására tett javaslatot.

(MTI, kormany.hu)