A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint nem mindegy, hogy a vasárnapi választáson kik kerülnek hatalomra, ha Soros György emberei, akkor Magyarország végleg meg fog változni, hiszen be fogják engedni a bevándorlókat.

Tuzson Bence kedden, Budapesten újságíróknak azt mondta: az a fontos, és Magyarországnak az az érdeke, hogy a következő időszakban egy erős, és cselekvőképes ország legyen, erős és cselekvőképes kormánnyal, amely képes olyan tárgyalásokat folytatni, amely megállítja a bevándorlás folyamatát.

Amennyiben Magyarországnak nem lesz erős kormánya, cselekvőképes kormánya, vagy olyan kormánya, amely meg akarja állítani a bevándorlást, Magyarország megváltozik, és a gyermekeink már nem fognak ráismerni arra az országra, amelyben élünk - rögzítette Tuzson Bence.

Kiemelte: a következő időszak Európa szempontjából is fontos, hiszen az Európai Bizottság fel akarja gyorsítani a tárgyalási folyamatokat és betonba akarja vésni az új bevándorlási szabályokat. Ezek alapján Magyarországra már az idei évben tízezer migráns érkezne meg - jelezte az államtitkár, aki szerint ezt semmiképpen sem hagyhatják, nem hagyhatja Magyarország.

Emlékeztetett, hogy a belga miniszterelnök meg is fenyegette a visegrádi országokat, hogy akár nélkülük, az ő akaratuk ellenére is elfogadják a letelepedési kvótákat.

Hozzátette: meg kell állítani Soros Györgyöt és meg kell állítani Soros György embereit, jelöltjeit. Ha hatalomra kerülnek, Magyarország átalakul, bevándorló országgá válik - mondta.

Tuzson Bence arra a felvetésre, hogy Karácsony Gergely többször is arról beszélt, el tudja képzelni az együttműködést a Jobbikkal, azt mondta: furcsának tarják a baloldalon, szélsőjobboldalon zajló egyeztetéseket és az egymásnak való üzengetést. Nyilvánvaló, hogy Soros György és szervezetei a különböző pártokra - "így az MSZP-re és annak miniszterelnök-jelöltjére is" nyomást gyakorolnak, hogy összeálljanak és egyetlen jelölt, Soros György jelöltje méresse meg magát a választáson - hangzott el.

(MTI)