A béremelések hosszú távú hatásaként Magyarországon erősödhet a középosztály és a gazdaság egésze - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Dömötör Csaba hozzátette: a magyar gazdaság már évek óta növekedő pályán halad, egyes számítások szerint a gazdaság idei növekedése az uniós pályázatokat is figyelembe véve a 4 százalékot is elérheti. Ez pedig egyfajta garancia arra, hogy a béremelési és az adócsökkentési programok folytatódhatnak - mondta.

Az államtitkár az idei gazdaságélénkítő lépések közül példaként említette, hogy január elsejével a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökkent, 5 százalékponttal mérséklődtek a munkaadói járulékterhek, így a vállalkozások könnyebben tudják kigazdálkodni az emelt béreket, hiszen 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 25 százalékkal a szakmunkás garantált bérminimum. Mindezek mellett számtalan ágazati béremelés is folytatódik, például az orvosoknál, ápolóknál, és a rendvédelmi dolgozóknál.

Felidézte még, hogy 27 százalékról 18 százalékra csökken az internetezés, az éttermi szolgáltatások általános forgalmi adója, egyes élelmiszerek - tej, baromfi és a tojás - áfája pedig 5 százalékra.

Dömötör Csaba kiemelte: fontos célja még a kormánynak a gyermeket nevelő családok erősítése, ezért 30 ezer forintra nő a kétgyermekes családok havi adókedvezménye.

(MTI)