Az a cél, hogy Budapest legyen az európai filmgyártás egyik fellegvára, és ezt szolgálja a mozgóképről szóló azon törvénymódosítása is, amelyről szerdán vitázott az Országgyűlés - mondta el az MTI-nek Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A politikus kiemelte, hogy a kormány 2010 után új alapokra helyezte a filmtámogatási rendszert, és ezeknek a korábbi döntéseknek már látszanak az eredményei.

Mint mondta, a Magyar Nemzeti Filmalap megalapítása óta a filmes iparág kapacitása megháromszorozódott, ami azt jelenti, hogy az uniós országok között ma már Magyarországon a legnagyobb a filmipar GDP-arányos hozzájárulása. Ehhez az eredményhez az adókedvezmények is jelentősen hozzájárultak.

Dömötör Csaba szerint az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően egyre több a kimagasló színvonalú alkotás is, az új támogatási rendszerben készült magyar filmek több mint 100 rangos nemzetközi díjat kaptak, többek között 34 év után újra magyar munkának, Nemes Jeles László Saul fia című alkotásának ítélték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

"Fontosnak tartjuk azt is, hogy a Filmalap számos olyan alkotást támogat, amelyek kulcsfontosságúak a magyar múltfeldolgozás szempontjából, illetve kiemelt jelentőségű az is, hogy folyamatosan nő a magyar filmek nézettsége a mozikban" - fűzte hozzá.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a ma tárgyalt törvénymódosítás tovább erősítheti a képzési rendszert, kiemelt cél ugyanis, hogy a hazai szakemberek magas színvonalú programokban vehessenek részt. Ennek érdekében már egy külön forrás áll rendelkezésre, amelynek alapja a filmgyártók által befizetett képzési hozzájárulás.

"A filmipar, amellett, hogy kulturális értéket teremt, a magyar gazdaságot is pörgeti" - mondta Dömötör Csaba, hozzátéve, hogy a szakértői számítások szerint 1000 forintnyi adóvisszatérítés 3240 forinttal növeli a GDP-t. Hozzátette: az a tény, hogy egyre több filmet forgatnak Magyarországon, rengeteg pluszbevételt jelent az ország számára és az országimázs szempontjából is komoly előnyökkel jár.

Kiemelte: 2016 várhatóan rekord éve lesz a filmgyártásnak, hiszen a várakozások szerint idén 85 milliárd forintot költenek Magyarországon a magyar és az itt forgató külföldi filmesek. Ez az összeg jövőre a 170 milliárd forintot is elérheti, azzal szemben, hogy 2011-ben ugyan ez még csak 33 milliárd forint volt.

"A magyar filmgyártás 120 éves hagyományra tekint vissza, így ez is arra kötelez minket, hogy a filmipar megerősítését nemzeti ügynek tekintsük" - fűzte hozzá.

(MTI)