Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint több millió bevándorlónak jelentene biankó meghívót, ha elfogadnák az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága által csütörtökön megszavazott reformtervezetet, amely a közös uniós menekültügyi rendszerről szóló dublini szabályozást módosítaná.

Az Európai Parlament tegnap megkezdte a konzultációban szereplő tervek végrehajtását. A parlament egyik szakbizottsága ugyanis arról döntött, hogy létre kell hozni egy állandó betelepítési rendszert. Egy kötelező programot, felső létszámkorlát nélkül. Ebben minden tagállamnak részt kellene vennie. Ha nem teszik, büntetésre számíthatnak.

Ez azt is jelenti, hogy a jelenleg futó nemzeti konzultáció nem is lehetne aktuálisabb.

A tegnap elfogadott tervezet szerint az Európába érkező bevándorlókat a kérelem benyújtását követően azonnal áttelepítenék valamely más tagállamba. Olyan országokba, akik a legkevesebbet teljesítették a rájuk eső kvótákból. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ez Magyarországot nagyon súlyosan érintené.

Az Európai Parlament által elfogadott tervezet nem eseti jellegű, hanem állandó rendszert akar létrehozni. Nem egy meghatározott létszámra vonatkozik, hanem felső létszámküszöb nélküli rendszert akar létrehozni. Nem önkéntes, hanem kötelező. Ez beláthatatlan biztonsági és gazdasági terheket rakna az egyes országok vállára, így a leghatározottabban elutasítjuk.

Ha a betelepítési kvóták életbe lépnének, az több millió bevándorlónak jelentene biankó meghívót. A brüsszeli vezetők ugyanis azt üzenik nekik: nyugodtan el lehet indulni, úgyis le lehet majd telepedni valamelyik tagállamban. Így valósulhat meg Soros György azon javaslata, amely szerint évi 1 millió bevándorlót kellene Európába telepíteni.

Minősítő körülmény, hogy a magyar baloldal, amelyet a Gyurcsány-párt politikusa képviselt a szavazáson, támogatta ezt a javaslatot. Ez nem csak a szavazás ténye miatt botrányos, hanem azért is, mert idehaza rendszeresen letagadják a konzultációban szereplő javaslatokat.

A betelepítésre vonatkozó kérdés a konzultáció 1. és 3. pontjában szerepel. De a konzultációs íven az is szerepel, hogy büntetni akarják a betelepítést ellenző országokat. Ez a 7. pont. Na, a tegnap elfogadott jogszabálytervezetben ez is szerepel. Világosan az áll benne, hogy csökkenteni kellene az ellenszegülő országok uniós forrásait.

A tegnap elfogadott tervnek vannak további súlyos elemei. Például megkönnyítené a családegyesítéseket, és a sokszor átláthatatlan hátterű NGO-kat is bevonná a betelepítési eljárásokba.

A kormány álláspontja épp annyira egyértelmű, mint amennyire változatlan. Szó sem lehet betelepítésekről. Nem lehet erőszakkal kényszeríteni Magyarországot arra, hogy ebben részt vegyen. Nem lehet ilyet lenyomni a torkunkon.

Mivel az ellenzékre ebben a politikai küzdelemben nem lehet számítani, ezért újra az állampolgárok támogató kiállására van szükség. Ezért kérünk minden magyar embert arra, hogy vegyen részt a konzultációban, mondja el véleményét.

Mert ha sokan állunk ki az igazunkért, akkor annak komoly súlya lesz az előttünk álló vitákban.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)